„Hepe után mindig hupa következik...” – Beszélgetés Róka Fannival

Ismerjétek meg, s fogadjátok szeretettel Fannit, első interjúalanyomat, aki egyetemistaként éli mindennapjait, népszerű weboldalt, valamint blogot vezet, s a mindenki életét átható és próbára tévő élethelyzet ellenére is tervei megvalósítására törekszik...

• Utolsó posztjaid, illetve egy beszélgetés kapcsán merült fel bennem a gondolat, hogy olyan történet rejtőzik itt a mélyben, ami sokak számára inspiráló lehet. Mostanság, főleg egy ilyen év után pedig igencsak szükség van arra, hogy az emberek mások életének történetéből erőt meríthessenek.   

Nézem a képeidet, a bejegyzéseidet és a weboldaladat, és egy gyönyörű lányt látok, szép ruhákban, tökéletes sminkkel, a szépre nyilvánvalóan komoly érzékkel. Ez az, amit a fotók először megmutatnak. De akkor hadd említsem további észrevételeimet. Egy komoly, tág érdeklődési körrel rendelkező, színes, kedves, érzelmes és céltudatos lányt is látok. S ha már ezt említettem, mi a cél 2021-re, Fanni? Ki szeretnél lenni az előttünk álló évben?

• 2021-ben szeretném Önmagamat megvalósítani, illetve az egyetemi mindennapokat, és ezáltal a külön kis életem minden percét megélni.

Mivel 2019 szeptemberében költöztem fel Budapestre, mondván „kezdődik a nagybetűs élet”, majd utána viszonylag gyorsan eltelt a pár hónap, és kialakult a jelenlegi helyzet, így nem sikerült minden tervemet véghez vinnem. 2021-ben szeretném ezeket beteljesíteni, úgy, hogy kihozom magamból a maximumot. Magamhoz, s nem másokhoz mérten.

A sok mind magánéleti, mind egyéb emberi kapcsolatokban átélt kudarc és csalódás megtanított arra, hogy értékeljem az apró sikereket, az apró fejlődést is. Mert ahogy Micimackó mondja: „Hepe után mindig hupa következik, és hupa után mindig hepe jön. És még sohasem fordult elő a világon, hogy hepe után hepe, és hupa után hupa következett volna.”

• A weboldaladnak és a blogodnak köszönhetően elmondhatjuk, hogy Te már nem csak budapesti lány, vagy herendi lány vagy, hanem az országban mindenkihez eljuttathatod a gondolataidat. De ha már szóba kerültek a városok, milyen az élet Budapesten Herend után? Beváltotta a hozzá fűzött reményeket?

• Azt hiszem az előző kérdéssel erre egy kicsit előrevetítettem a választ. Nagyon meg szerettem volna élni azokat az érzéseket, hangulatokat és mindennapi dolgokat, amik Budapesthez kapcsolhatóak. (Pláne, hogy számtalan egyetemistánál láttam ezeket, és nekem a „kisvárosi” lánynak felettébb izgalmasnak tűntek.) Ám erre a jelenlegi helyzet végett kevés lehetőségem volt.

Úgy gondolom azonban, hogy az ott töltött időszakokból kihoztam a maximumot, és imádtam ezeknek a hónapoknak minden egyes nehezebb-könnyebb pillanatát. Természetesen alig várom, hogy minden visszatérjen a rendes kerékvágásba.

• „...mindig is fontosnak tartottam, azt, hogy a blogolással egyfajta közösséget alakítsak ki, embereket hozzak össze, szólaltassak meg és inspiráljak.” Ezt a mondatot a weboldaladról a #karanténinterjúk elnevezésű cikksorozatod bevezetőjéből idéztem. A kérdésem: miért? Miért volt ez fontos számodra? És mi az, ami Téged inspirál?

• Szerintem manapság nagyon fontos az őszinteség, illetve az, hogy az emberek megértéssel és türelemmel forduljanak egymás felé. Én például nagyon nehezen éltem meg az első karantén időszakát, hiszen a mindennapjaim része a jövés-menés/rohanás.

A #karanténinterjúkhoz az ötletet az adta, hogy úgy gondoltam, más is érezhet így, és érdemes lenne legalább „online” összekovácsolni az olvasóimat és azt a közösséget, amit építgetek. Remélem, nagyon sok embernek nyújtott lelki segítséget vagy inspirációt akkoriban ez a cikksorozat.

• Elválasztható az, amit csinálsz az „influencer" kifejezéstől? Ha igen, mi az a jelző, amellyel Magadat aposztrofálnád?

•Igen, elválasztható, sőt kifejezetten nem szeretem, ha ezt a manapság divatos jelzőt ragasztják rám. Inkább bloggernek nevezném magamat, mivel nálam elég kevés a hirdetés, illetve a reklám. Emellett ragaszkodom a blogom írásához is, és az Instagram-oldalam mellett azt is fokozatosan fejlesztem.

Ha az oldalamon reklámokkal, illetve hirdetésekkel találkoztok, akkor azokat a már jóval korábban megismert cégek, termékek számára készítem. Nagyon hálás vagyok azoknak a cégeknek, akik bizalmat szavaznak a munkásságomnak, és úgy látják azonosulni tudok velük. Számomra nagyon fontos a hitelesség, így semmi olyasmit nem passzítanék bele az oldalba, ami nem illik az én témáim közé.

• Említetted nekem, milyen komoly versenytáncos múlttal rendelkezel. Beszélnél erről egy kicsit bővebben?

• Szerettem volna, hogy ez legyen hivatásom, de a dolgok nem úgy alakultak…
Mindenesetre a tánc 6 éves korom óta az életem része, így nagyon sok műfajjal ismerkedtem meg. 8 évig versenytáncoltam formációs csapatban, ami a legkedvesebb volt számomra. Ez alatt az idő alatt a csapattal és az egyesülettel számos szép eredményt sikerült elérnünk.

• Mi az, ami megadta a lendületet ahhoz, hogy megint életed aktív részévé tedd a táncot?

• Pont olyan voltam, mint 6 évesen, amikor először elkezdtem táncolni. Egy versenytáncos műsort közvetítettek a tévében október végén, és én elsírtam magamat, mondván, már sosem lesz ez a hivatásom. Anyukám meg is kérdezte, hogy nem szeretnék-e visszamenni, de én akkor még ellenkeztem, mert egy kicsit féltem a dologtól.

A táncos műsor következő adásában aztán megláttam fellépni egy olyan inspiráló profi táncost, akinek a munkásságát azóta figyelemmel is követem, s mondanom sem kell, annyira meghatározó volt számomra, hogy egyből visszacsempészte magát a szívembe a versenytánc. Ha szebben akarok fogalmazni, akkor begyógyult az a seb, amit a tánc abbahagyása okozott, s mindez történt úgy, hogy talán észre sem vettem. Új lendületet kaptam. Köszönöm, az illetőnek ezúttal is az inspirációt!

• Melyik lenne az az 5 dolog (ismét visszacsatolok a fanniroka.hu oldalra, ahol hónapról hónapra szedted össze azokat a tapasztalatokat, tanításokat, amik előrébb vittek az életben), amit a tánc elvesztése és újbóli felfedezése tanított Neked?

1. Soha ne mondd, hogy soha!

2. Mindig adj magadnak egy második esélyt!

3. Ne hagyd, hogy a félelem vezéreljen!

4. Sosincs túl késő elkezdeni azt, amit szeretsz!

5. Merj nagyot álmodni!

• Jól látom, hogy a táncon túl a rajzolással is ki tudod fejezni Magad?

• Igen, a nagymamám porcelánfestő volt, illetve régen anyukámmal is rengeteget kézműveskedtünk. Szeretek rajzolni, különösön vízfestékkel festeni, de sajnos ez a hobbi az évek múlásával idő- és energiahiány végett egyre jobban elhalványult.

Néha, ha tényleg érzem magamban a lendületet, akkor teljes szívemből összerakok egy-egy kreatív projektet, amiket az oldalamon is megtalálhattok.

• Mivel az én oldalam eddig többségében a könyvekkel foglalkozott, elmaradhatatlannak érzem a kérdést, szeretsz-e olvasni? Van-e kedvenc szerződ/könyved/novellád/regényed/versed?

• Emelt magyar fakultációs voltam a gimnáziumban, így az irodalom jócskán a mindennapjaim részévé vált. Olvasni szeretek, de bevallom, hogy arra már nem sikerül időt szakítanom. Buta kifogás, de elismerem, mert ez tényleg így van! ☹

Szeretem Vörösmarty, Aranyosi Ervin munkásságát. A kedvenc versem pedig Petőfi Sándortól a Szeptember végén című költemény. Régen rengeteg Janikovszky Évát olvastam, illetve nagy kedvencem még Ottlik Géza Iskola a határon című műve.

Ezenkívül menthetetlenül romantikus vagyok, így minden olyasmi könyv jöhet! :D

• Köszönöm az őszinteségedet, a válaszaidat, na és persze a lelkes attitűdöt, amivel az interjú ötletéhez álltál. Sok sikert (hozzá pedig inspirációt, erőt, kitartást és egészséget) kívánok Neked 2021-re (s persze azon túl is)!

Mi pedig majd igyekszünk nem elfelejteni az általad felidézett bölcs gondolatot: „Hepe után mindig hupa következik, és hupa után mindig hepe jön.”

A fotót Juszku Friderika / Love Stories Photography készítette. Szöveggondozás: @double.check.now