„Csak annyit mondhatok, a mágia körülöttünk él…” – beszélgetés Fehérváry Andreával

Mikor India kerül szóba, az emberek többsége vegyes érzelmekkel áll a témához. Nem tudom, hogy az elérhető ábrázolások mennyiben mutatják meg India valódi arcát, de társadalmunkban erős véleményformáló tényezőként funkcionálnak. Ott van Elizabeth Gilbert Ízek, imák, szerelmek című regényének, na meg az ebből készült filmnek Indiát megjelenítő szakasza, vagy a Gettómilliomos, könyvmolyként pedig kihagyhatatlannak érzem a felsorolásból Madame Mallory és kis indiai konyhafőnökét (Richard C. Morais) és e témakörben utolsó olvasmányomat: az India elveszett lányát Sharon Maas tollából. Kultúrából ebben például nincs hiány: jógik, szvámik; payasam, zöldséges biryani, samosa; na meg szári és shalwar kameez: vagyis életmód, gasztronómia és tradíciók az egyik oldalon, a nők helyzete, gyermekkereskedelem és Mumbai kultúrális és társadalmi sokszínűsége a másikon… India a maga valójában. Jóval és rosszal… Sötétséggel és fénnyel: „Szinte hihetetlennek tűnt, hogy ez ugyanaz a város; hogy ilyen nyugodt és vidám közösségben fészkel a gonosz, amely elnyelte Ashát. Ez India, gondolta Janiki: itt egymás mellett élnek a végletek. A legmagasztosabb öröm megfér a legmélységesebb gyötrelemmel. A nyomorúságos szegénység a mesés gazdagsággal. A ragyogó szentség a legsötétebb gonosszal. És mindennel, ami közbeesik.”

A felsorolásból kihagyhatatlan Fehérváry Andrea, aki ugyancsak ezt a sokszínű világot választotta témának.

• Könyveiddel – azok számára, akik még nem találkoztak velük: IN-DIA-DAL és IN-DA-LIA – Te is India kétpólusú világába kalauzolod az olvasót. Számodra mit jelképez ez a kultúra? A fényt vagy a sötétséget?

• Számomra India egyértelműen a fényt jelenti, sőt maga a csoda. Az első utam előtt a kíváncsiságon kívül bennem is csupán sztereotípiák éltek az országról. Ezek már az első napokban összeomlottak. Indiának számomra van egyfajta tapintható jósága, közvetlensége, gyermeki őszintesége, amit mi, a jelenlegi európai civilizációnkban sajnos már nem tudunk megélni. Úgy ért mindez, mint valami ősi, elementáris erő megtapasztalása. Egy felébresztett vágyé. Szabadságérzet, hogy bármikor, bárkivel beszédbe elegyedhetsz, azonnal segítséget kapsz, vagy akár besétálhatsz valaki otthonába. Ez a fajta egymás felé fordulás a középkorban még nálunk is létezett, amikor egy vándor szállást kért és mellé még ételt, italt is kapott. Napjainkban ez azért furcsán jönne ki. :-) Pedig annyira jó életérzés! Egyszerűen arról van szó, hogy ember találkozik az emberrel.

Természetesen tudatában vagyok az ellentmondásoknak, az erőszaknak és a mélyszegénységnek is. A zsúfolt nagyvárosokra ez sokkal inkább jellemző, de mi nagyon kevés időt töltöttünk ilyen helyeken. Vagy egyszerűen szerencsénk volt, hogy Indiának ezzel az arcával nem igen akadt dolgunk. Mosolyt láttunk, rengeteg őszinte mosolyt. Hogy szerény körülmények között is lehet ennyire megelégedve élni.  Na, ez eléggé szíven üti az embert! Tükröt tart a társadalmunknak.

Mindezek ellenére azt mondom, India nem való mindenkinek. Aki nem képes levenni a saját világlátó-szemüvegét; zavarja a személyes terét, ha bármikor megszólítják; aki a megszokott tisztaságot, rendszereket és rendet keresi, az csalódni fog. Mert ez ott is megvan, csak másképp. Indiához rugalmasság kell. Jó szándékú hozzáállás és nyitott szív. Meg egy kis humorérzék. Akkor viszont meg fog történni a csoda az emberrel. Átvarázsolódik. :-)

• Csodálatosak a könyveidben olvasható leírások. Bajáról szívből írsz, úgy, ahogy minden bizonnyal csak egy született bajai tud. De épp ilyen érzékletesek az Indiát körbeíró részletek is. Mindenhol jártál azok közül a helyek közül (városok, templomok), amiket megjelenítesz, vagy esetleg akad olyan jellemzés, ami kutatómunka eredménye?

• Én személy szerint nagyon fontosnak tartom, hogy a leíró részek hitelesek legyenek a könyveimben. Az első regény esetében adta magát a dolog, hiszen a történet közepén található útleíráshoz a saját útinaplómat vettem alapul. Teljesen pontosan szerettem volna átadni – szinte láttatni, éreztetni – azokat a képeket, hatásokat, amik engem is értek. A második könyvnél aztán fordult a kocka: ott előre megszületett bennem a sztori, és gyakorlatilag ahhoz kerestem meg a helyszíneket a második utam során. Persze ez jó kis ürügy volt arra, hogy vissza „kelljen” térnem. :-)

Például azért választottam a holi-ünnepség idejét az utazásra, mert tudtam, hogy abban a jelenetben fogom összetalálkoztatni Flórát és Ravit. Fontos volt megélnem az atmoszféráját ennek a fergeteges kavalkádnak, hogy igazán élethűen tudjam leírni. A Bölcs figurája is megvolt a fejemben, majd mikor az utunk a jaipuri Galtaji Templomba vezetett, annyira lenyűgözött, hogy éreztem, ezt bele kell valahová varázsolnom, így lett ez a könyvbéli Mester otthona. Rishikesben zajlik a zárójelenet, csak néhány sornyi a könyvben. Mégsem szerettem volna úgy írni róla, hogy soha be nem tettem oda a lábam. Egyébként tényleg különleges kisugárzása van a helynek. Viszont a fény ünnepét, a Diwalit nem éltem meg, na ez például csúsztatás ( –amúgy rengeteg videót láttam róla). Nyilván le lehetne írni ezeket a háttereket egy alapos kutatás után is, de bevallom,  én ezt így határozottan élveztem, és ezáltal hitelesnek is élem meg magam.  

Bajára visszatérve teljesen jó az észrevételed. :-) Sokáig vacilláltam. Az első könyvben csak „kisvárosként” említettem, a másodikban neveztem csak a nevén. Kitalálhattam volna egy fantázianevet is. De arra jutottam, hogy a valós leírás itt nem a képzelet hiánya, hanem főhajtás egy érték előtt. Arról a láthatatlan szövedékről beszélek, amit a „hely szellemé”-nek szoktunk nevezni. Ebbe bele kell merülni, ebben benne kell élni. És igen, bevallom, egy-két épületet azért itt átrendeztem. :-) (Az olasz irodaház igazán a bajai Múzeum épülete, a Rózsabokor tér valódi neve Roosevelt.) Jó, jó, ezt meg ráfogom a „szerzői szabadságra”! :-)

• Hol érezted Magad legjobban az utazásaid során?

• Először is, én egy Mérleg aszcendensű Mérleg vagyok, szóval ne is kérdezz tőlem ilyen „választásos” dolgot! :-) Másrészt soha nem tudnám kiválasztani. Minden nap történt velünk valami bámulatba ejtő dolog, egy nem várt élmény. Először azt hittük, csak egy-két különleges ajándék, de aztán tényleg végigkísérte az útjainkat. Ezek leginkább emberi kapcsolódásokhoz köthető dolgok. Persze a látnivaló is elképesztő volt. 

• Weboldaladon, a fehervaryandrea.com-on olvastam, hogy Földes Flórához hasonlóan, Te is jól beszélsz olaszul. Mi több, évekig éltél is Olaszországban. Onnan is hoztál Magaddal kulturális jegyeket?

• Igen, három évet éltem Olaszországban még a rendszerváltás után, a húszas éveimben. Akkor tanultam meg, hogy mennyire más, ha az ember turistaként utazik egy helyre, vagy sikerül beilleszkednie, és egy ún. belső perspektívából képes rálátni egy országra. Nyilván én Indiában nem tudtam elérni néhány hét alatt ezt az állapotot, de semmiképp sem az óvatos elszigetelődést, hanem a „keveredést” kerestem a helyiekkel. Utazás előtt azért mindig valamennyire felkészülök, de abszolút hagyok teret a tervezés mellett a spontán eshetőségeknek is.

• Visszatérve Indiához, az IN-DA-LIA-kötet vége felé egy Tagore-idézet olvasható a hitről: „A hit madár, aki érzi a fényt, és már énekel, amikor a hajnal még sötét.” Te megtaláltad-e az életedben a hitet?

• A hit kérdésében az a paradoxon, hogy az embernek előbb kell megelőlegezni a bizalmat, megengednie önmagának, hogy aztán a hite tapasztalattá válhasson. Ezt követően az már nem is hit, hanem tudás. Az első könyvem arról is szól, hogyan találja meg Flóra – ezzel párhuzamosan én magam is – Istent. Nem a „szakállas varázslóra” gondolok, hanem magára az Univerzum végtelenül bölcs rendjére. A Teremtés mozgatójára. A Belső Önvalóra. Valójában mindegy, ki hogyan nevezi önmagában. Számomra ez a saját tanúságtételem. Én ide jutottam el, és ide szeretném elvezetni az Olvasót. Hogy megértse, meglássa és megtapasztalja a hitet, Isten jelenlétét – mindabban és mindenben, ami őt körbeveszi – a saját életében.  

• Könyveidben megjelenik a lélekvándorlás tana, és olyan szép fogalmakról teszel említést, mint a lélekcsalád, az ikerlelkek, az ismerős lelkek, valamint az életfeladat. Te hiszel ezekben? S ha igen, utánajártál-e már korábbi életeidnek?

• Sok-sok éve foglalkoztatnak ezek a kérdések. Régen rengeteget olvastam ebben a témában. Szerintem nagyon fontos a kritikus hozzáállás, nem kell senkinek a készen kapott dolgait receptként elfogadni. Én szeretem a saját bőrömet a „vásárra vinni”, hogy a személyes megéléseimre, megtapasztalásaimra építhessek. Gondolok itt a transzlégzésre, a jógás elvonulásra, az asztrológiai megfigyelésekre és számos más fantasztikus ősi technikára is. Aztán a saját tapasztalataimból gyúrom az esszenciám. Mindenkinek azt ajánlom, hogy rakja össze a saját tapasztalati „csomagját”.

Az első pálmalevél-felolvasásomon egy olyan életemről beszéltek, ahol egy nagyon szegény családból felemelkedett Bharatanatyam-táncosnő voltam. Aki igencsak kihasználta a férfiakat és ezért sok nő „átkát”, terhét viseli magán. Hát ebből a két mondatból született meg bennem a második regényben Lia 100 oldalas története.  Utána olvastam a dévadászi-létnek, próbáltam elképzelni és megérteni a személyiségét. Egyfajta meditatív állapotban kibomlott előttem, filmszerűen lepergett – részletekben adagolva – az egész élete. A jelen életemben megnyilvánuló, nőiséggel kapcsolatos „bénázásaim” levetkőzéséhez mindezen át kellett passzírozni magam. Foglalkozni vele, kiírni magamból, akár egy „terápia”.

Időközben a gomolyogva haladó világnézetem annyiban módosult, hogy az előző életek sorát ma már nem lineárisnak, tehát időben egymást követőnek, hanem párhuzamosnak, vagyis inkább egyidejűnek tekintem. Talán majd egyszer beleszövöm ezt is egy történetbe, még nem tudom. :-) Ha az ember kicsit beleássa magát ebbe a kérdésbe, egy idő után már nem is annyira misztikus, hanem inkább természetes, hogy milyen lelkek veszik körül és miért. 

• Tudod-e, mi az életfeladatod, s képes vagy-e ezt az életedet ennek megfelelően élni?

• Életfeladatomnak az írást tartom. Te jó ég, ez itt egy egyszerű és rövidke mondat, de ennek kiejtéséhez rémesen hosszú út vezetett! Még mindig van dolgom vele, néha hullámvasútra ülök: alapvetően a mennyekben érzem magam ettől az érzéstől, máskor kicsit még ostorozom magam, miért nem írok többet, jobban vagy haladok gyorsabban. :-)

A második regényben, amikor Flóra a bútorok iránti szeretetéről ír, oda pontosan azt az érzést forgattam bele, ami engem elönt, miközben írhatok. Semmihez sem fogható állapot számomra. Hiszem, hogy mindenkiben csírájában ott lakozik egyfajta kreativitás, és az lenne a dolgunk, hogy ezt felfedezzük, felneveljük és ápoljuk magunkban. Ezek a magunk kis teremtései, vagyis isteni teremtő lényünk megtapasztalása. Örömben tart, és általa a rezgésünket megemelve hasonló minőségű dolgokat tudunk magunk köré vonzani. De ezt nap mint nap gyakorolni kell. Ahogy már mondtam, az elmélet nem elég. (Ezt nyomatékosan üzenem saját magamnak is. :-))  

• Földes Flóra, miután rájött, hogy a történeteknek és azok átadásának mágikus ereje van, ennek szentelve életét akar hozzátenni valamit a világhoz. Mi az, amit Te teszel hozzá?

• Igen, ez teljesen szimbolikus. :-) Amit önmagamba leásva felhozok a felszínre, azokat a „tanulságokat” szeretném átadni másoknak mintegy történetmesélőként.  Azt fedeztem fel, hogy az én eszközöm, hogy ezeket a meglelt alapigazságokat becsomagolom, és érdekes, izgalmas történetekbe forgatom. Az ember azt hiszi, egy kellemes romantikus regényt olvas, miközben a felszín alatt beléhatolnak a spirituális „üzenetek” is.  

Valójában a természetfelettit szeretném kézzelfoghatóvá tenni, rámutatni, hogyan épül be a hétköznapi életünkbe. Ez a szándékom. Aztán, hogy ez mennyire valósul meg, azt már nem tudom. Soha nem célom, hogy magamról meséljek, még ha egy szerző kicsit mindig is ezt teszi. Azt szeretném, ha az Olvasó saját magára ismerne, egy saját történetét hívná elő és a saját életében történne meg a felismerés élménye.  

Ha már a mágiánál tartunk, elmesélek valami érdekeset. A második regény írása közben igen furcsa dolog történt velem. Megírtam egy-egy szakaszt, az meg néhány héten belül bekövetkezett az életemben. Mondok néhány példát. Flórának Salvatorével van egy kis jelenete egy kávézóban, erre egy hét múlva valaki – aki még csak nem is bajai – meghívott épp arra a helyszínre  néhány barátnőmmel. Az indiai szálnál kellett némi káosz egy későbbi csavarhoz. Kitaláltam, hogy legyen egy kisebb zavargás a repülőtéren, erre indulásom előtt két héttel felhívtak, hogy hallottam-e a hírekben, hogy lelőttek egy pakisztáni gépet, és néhány repülőteret le fognak zárni... Volt, hogy beleírtam egy zenét, amire a szereplőim táncoltak, erre másnap beléptem egy helyre és épp az a szám csendült fel…

Aztán ez Indiában is folytatódott. Az útszéli bölcs, akinek a monológja már megvolt a fejemben, Rishikesben tényleg leült mellém. Máskor egy indiai táncos előadásra tévedtünk (egy falragasz vezetett oda, épp mellette vacsoráztunk), ahol megláttam a színpadon azt a lányt, aki kiköpött mása volt az általam megírt Liának. Mintha életre kelt volna!

Persze, most kellene valami magvas konklúzió, hogy mi ez az egész, de magam sem tudom. Csak annyit mondhatok, a mágia körülöttünk él. Nincsen számomra ennél lenyűgözőbb! A könyveim számomra olyanok, mint az útjelző táblák. Számos dolog e köré rendeződik, és a könyvekben leírtak néha a legfurcsább módon kerülnek összefüggésbe a valós életemmel, ami által fejlődök és tapasztalok.    

• Lehet-e tudni valamit a legújabb kötetről, aminek a címe már nyilvános: IN-DIA-DÉM? Flóra és barátainak története folytatódik? Jön egy újabb kanyar az úton?

• Az első részben leginkább valós szereplőkkel dolgoztam, ami kissé megkötötte a kezem fantázia terén, ezért jelent meg sok új szereplő a második kötetben. Ők mind megmaradnak a harmadik részben is. Flóra most nem fog Indiába menni, de ettől függetlenül India markánsan bele lesz fűzve a történetbe. Kicsit más lesz a szerkezete. A cím szójátékában a „démon” a bennünk lakó félelmeink, visszahúzó erőink feldolgozására vonatkozik, míg a diadém mindennek a megkoronázása.

Jaj, még mesélnék róla rengeteget, de nem szeretném ellőni a meglepetéseket!  

• Mikorra várhatják az olvasóid ennek a könyvnek a megjelenését? 

• A könyv a fejemben már két éve megvan, de gondolom ez a válasz így senkinek sem kielégítő. :-) Jelenleg egy másik projekten dolgozom, amiről eddig nem beszéltem, de  most elárulom. Az első regény angol nyelvű kiadását készítjük elő egy indiai kiadóval, aminek a leszervezése legalább olyan izgalmas számomra, mint egy kalandregény. Teljesen ismeretlen vizekre evezek.  De addig nem tudnék úgy sem nyugodni, míg nem élem meg ezt a vágyam.

A harmadik kötet megírása ezt követően fog történni, de határidőt nem szeretnék mondani, azzal rettenetesen nyomasztanám magam. Annyit ígérhetek, hogy igyekezni fogok. :-)