Elizabeth Gilbert Big Magic-jében megoszt az olvasóval valamit, ami az amazóniai esőerdőben történt még a 60-as években. A brazil kormány nagy építkezésbe kezdett az erdőségen át, de a kivitelezők nem számoltak az esős évszakkal, s mire feleszméltek, és folytatni tudták volna a munkákat, addigra a természet visszakövetelte azt, ami eredendően is az övé volt. Elnyelte a gépeket, eltűntette a nyomát minden mesterségesnek, ami háborította békéjét és fennmaradását, s felszabadította az Amazonas menti esőerdőt. Vajon mérhetetlen ereje 60 év elteltével is kitart?

Aligha. Mert azóta „az emberek eltaposták a világot.” E mondat a megtört David Attenborough szájából hangzik el az Élet a bolygónkon című tanúvallomásában. (A film megtekintését egy hulladék- és csomagolásmentes kihívás részeként egyébként heti feladatul tűzte ki a Tebe is.)

Jó néhány napja már annak, hogy megnéztem a dokumentumfilmet. Sokkolt? Megdöbbentett? Elkeserített? Összetört?

Először igen.

Napokig élőhalottként közlekedtem, miközben a filmben elhangzó tények és adatok kavarogtak bennem.

De aztán előtört valami más, és a negatív érzéseket felváltotta a személyes felelősség tudomásul vételéből fakadó tettvágy. Mert – tetszik vagy sem – mindannyian felelősséggel tartozunk.

A szennyezésben, a túlterhelésben is mindannyian részt vettünk. Csak elvettünk, de ritkán adtunk cserébe. A kényes egyensúly, melynek adás és elfogadás között kéne fennállnia eltolódott, sok esetben nyoma is veszett. S vele együtt eltűntek állat- és növényfajok, melyek létezése számunkra még természetes volt, de a következő generáció számára már csak olyan misztérium, amit nekünk például a dinoszauruszok testesítettek meg. Senki nem látta vagy érintette őket. Könyvekben, animációkban újrateremtve ismerjük történetüket.

De eltűnt az éghajlatunkon korábban jól elkülöníthető négy évszak is. Egymásba olvadtak. Hol vannak már a nagy telek, hideggel és derékig érő hóval? Hol van az igazi tavasz?

(És hol vannak a méhek???)

Az emberi ténykedésnek köszönhetően ezek is lassan mind emlékké lényegülnek.

Pedig meg kéne már értenünk, hogy a Föld minden egyes élőlénye a nagy egészhez tartozik. Mindegyiknek szerepe van az egyensúly fenntartásában, létünk fennmaradásában.

Nekünk is komoly szerepünk van abban, hogyan alakul bolygónk sorsa. Minden egyes embernek. Sokan tértek már a helyes útra, s a természetet tisztelve, szeretve és megbecsülve élnek. Nap mint nap láthatjuk bejegyzéseiket, olvashatjuk a tippeket és trükköket.

Aki most kezdi el, már kitaposott ösvényen haladhat. Annyi mindenkit felsorolhatnék, aki hulladékmentesen, tudatosan, zölden él (nagyra becsülésem jeleként, néhányójukat a képen megjelöltem). Mindannyian hozzá tesznek valamit a globális törekvéshez, melynek célja a Föld megmentése. Lehet, hogy még nem mindenben tértek át a fenntartható életmódra, de a lényeg az, hogy lépéseket tesznek érte minden egyes nap, mert felismerték saját felelősségüket.

Hadd zárjam írásomat Solti Hanna gondolatával, mely a Fenntartható Divat Magazinban jelent meg (a fenntarthatodivat.hu-n olvashatjátok is Miért feminista ügy a fast fashion cím alatt): „fontos látnunk, hogy van egyéni felelősségünk, és igen, képesek vagyunk egyénenként is olyan döntéseket hozni, amik kicsiben ugyan, de segíthetnek, hogy a világunk egy igazságosabb és élhetőbb hely legyen.”

Hogy szükség van-e kreatív erőkre a fennmaradáshoz? Nincs. Kicsi, de azonnali és eltökélt lépésekre annál inkább…