Tapodi Brigivel, a Szárhegy öröksége és a Hajtű szerzőjével beszélgettem nemrég a közös olvasmányunkról.

• Szeretem a képkirakóst. Mert először az egész nem más, mint különálló elemek halmaza, melyek – mikor összeállnak – szerves egészet alkotnak. Szeretem egyik elemét kézbe venni a másik után. Persze előfordul, hogy rossz darab kerül a kezembe, vagy a jót rossz helyre próbálom illeszteni, de a végén összeáll, és kirajzolódik a teljes kép.

Épp ilyen érzés volt számomra olvasni ezt a könyvet. Volt, amikor pontosan tudtam, mit szeretne sugallni az írónő, de persze előfordult az is, hogy a kapott információ tévútra vitt. Ám a végén, az utolsó oldalakon minden értelmet nyert.

Te is érezted ezt a puzzle-jelleget?

• Abszolút éreztem! Kate Morton nagyon ügyesen keveri össze a történet puzzle darabkáit, hogy azután lapról-lapra az olvasóval együtt szépen a helyére illessze az egyes darabokat. Többek között ezért is szeretem őt.

S közben mindig megcsillant egy-egy érdekességet, illetve behúz egy olyan fordulatot, amire nem számítottál. Mondhatnám azt is, hogy jól keveri a lapokat, szépen összefésüli a szerteágazó szálakat, vagy kiválóan rétegeli a történeteket.

Nem könnyű egy ilyen regényt megírni, hogy maga az író se gabalyodjon bele, szóval én emelem kalapom minden írása előtt. Aki egyébként ritkábban olvas többrétegű regényeket, annak nehézséget okozhat a több idősík, a rengeteg szereplő, a sok cselekményszál.

• Tényleg nem egyszerű. Egyrészt az eltérő idősíkok miatt, másrészt, s az írónőnek a zsenialitása ebben is rejlik, hogy elhiszed, pontosan tudod, mi fog következni. Ezért nyugodtan olvasol tovább, azzal a szándékkal, hogy megvárod, míg kimondja. S mire végre kimondja, rájössz, hogy mégis rosszul hitted.

Ez így nem valami kézzelfogható, de nehéz is úgy beszélni róla, hogy ne árulj el részleteket, azok kedvéért, akik eztán kapnak kedvet az olvasásához.

Neked amúgy melyik karakter nőtt legjobban a szívedhez?

• Szerintem épp ez a váratlanság az igazán jól felépített könyvek titka. Másfelől viszont úgy érzem, hogy a sokrétűség, a cselekmény közben el-elejtett apróságok megadják az olvasó számára a lehetőséget, hogy használja a saját fantáziáját.S ki tudja? Lehet, egy másik könyvben pontosan az lesz a végkifejlet, amire az olvasó gondolt.

Juj, ez nem könnyű kérdés! Amilyen szerteágazó a történet, olyan sokfélék és színesek a karakterek. Nehezen tudok választani a szereplők közül, mert mindegyik megérintett valamiért. Ott van bennük a huncutság, a jóság, a komiszság, az önzés, a rátartiság, a játékosság, egyesek erősek, mások esendőek, szóval elég széles az érzelmi paletta.

Mégis... ha mégis választanom kellene, akkor Elizát választanám. Nem csupán azért, mert szívhez szóló tündérmeséket írt az írónővel karöltve, és elővarázsolta a gyermeki énemet, hanem mert benne sűrűsödik mindaz, ami egy igazán jó karaktert életre kelt. Emberi, elbűvölő, szomorú, fantáziadús, erős és önfeláldozó.

• S talán az egyszerű földi halandó vele tud igazán azonosulni. Szörnyű sors adatott meg neki, a szülei után elvesztette a másik felét, majd kiszakítva a bármennyire is rossz, de megszokott környezetből egy új világ bontakozik ki előtte. Egy új világ, ami jót is rosszat is hoz egyaránt. 

Tisztában vagyok vele, hogy a múlttal nem érdemes foglalkozni, mert azon úgysem tud változtatni az ember, de tűnődöm rajta, így meg is kérdezem, szerinted, alakulhatott volna másképpen Eliza sorsa?

• Ez egy nagyon összetett kérdés.

Ha egy fiktív regény szempontjából nézem, akkor bármi lehet, hiszen az író olyan szerencsés helyzetben van, bármit írhat, bárhogy alakíthatja hősei sorsát. 

Azonban a valós életben – az esetek többségében – az Elizáéhoz hasonló göröngyös, küzdelmes életút jut.

Kate Morton tehát inkább egy hiteles és életszagú sorsot mutat meg az olvasónak, nem pedig egy rózsaszín lufis „hepiendet”. Azt gondolom, hogy rettenetesen nehéz ennyi gyermekkori veszteség után, segítő és szerető családi közeg híján, útmutatás és fogódzó nélkül kiegyensúlyozott, boldog életet élni. Nem mondom, hogy lehetetlen, de egyedül, magára hagyatottan, segítség nélkül keveseknek sikerül.

Viszont ott van a szabad választás lehetősége: valahol mélyen az édesanyja szeretete benne él, hiszen Eliza természete végig megőrzi gyermeki játékosságát, becsületességét, jóságát és nem utolsósorban erejét, vagyis a jellemét nem töri meg a sok fájdalom. Megmarad embernek. Kérdés, hogy vajon boldog volt-e?    

• Azt vettem észre, hogy voltak pillanatok, amikor előítélettel viseltettem iránta. Azt gondoltam, közrejátszik abban, hogy Mary sorsa miként alakul a kisbabával. Pedig ha az indíttatását nézzük, akkor ő sohasem önzésből cselekedett. Ráadásul, ha közrejátszott volna sem biztos, hogy a gyermeknek mostoha sors jut. Eliza végső soron csak annyira vágyott arra, hogy elfogadják, szeressék, és tartozzon valakihez, hogy megtett olyat is, ami a mi értékítéletünk szerint nem teljesen egészséges.

Mondjuk, a műben majd mindenkinek a lelkét emészti valami, ami nem egészséges…

De, hogy valami pozitívról is beszéljünk, ki kell emelnem a leírásokat. Nagyon tetszett a Szirti lak körbejárása. Azt juttatja eszembe, mikor belépsz egy elhagyatott épületbe, ahol még felfedezed az előző életek nyomait. Elmerengsz, kik lakhattak ott, milyen életet élhettek, vajon mi lett a sorsuk. Ez a hangulat pedig hozzáadott az olvasási élményhez. Képeket hívott elő, gondolatokat, s valahogy összességében is jó érzést keltett.

Te is felfedeztél ilyen részeket?

• Pontosan így van. Őt nem a rosszindulat, az önzés vezérelte, egyszerűen annyira vágyott a szeretetre, az elfogadásra, hogy erkölcsileg vitatható helyzetbe került. S bizony jobbára minden egyes szereplő életében akad valamilyen feldolgozandó trauma.

Nagyon jó, hogy vannak könyvek, melyek ezekre rávilágítanak, s ezáltal segítik az elfogadást, az empátiát.

Örülök, hogy kiemelted a leírásokat, különösképpen a Szirti lak körbejárását! Sokan lassúnak, aprólékosnak tartják az írónő hosszú tájleírásait, pedig szerintem ezek adják meg a könyv szépségét, esszenciáját, ellensúlyozva a néhol talán ellenszenves karaktereket. Olyan ügyesen teremt meg egy harmonikus atmoszférát, hogy szinte látom magam előtt a szirteket, a régi házat, a szereplőkkel együtt bolyongok a szövevényes labirintusban, hallom a tenger zúgását, érzem a levegőben a sós víz, a kertben a virágok illatát. Szóval bőven fellelhetők a könyvben lelket szépítő, jó érzést keltő gondolatok, melyek erősen hatnak az emberi érzelmekre.    

• De még mennyi. Ilyen volt számomra  többek között az almafa-ültetés szimbolikája. Ami kettejük (Eliza és Rose) kapcsolatát jelképezi. S azért nem feledkezhetünk meg arról, hogy sok jót is kaptak egymástól. Rose sosem szabadult volna az elefántcsonttoronyból a kuzinja nélkül. 

Aztán ott van Eliza határtalan képzelete, ami tündérmesék formájában oldódik fel. A művészetek ereje általa átlépi a származás és neveltetés határait, és az édesanyja történeteit szerető lányból írónőt farag. Nemrég olvastam Helena Bonham Carter gondolatait a művészetekről. Szerinte, minden az az életben. Minden művészet.

Hiszen bármi, amit teszünk valahol az önkifejezés egy adott formája. Ahogy öltözködünk, ahogy beszélünk, amiben hiszünk, ahogy érzünk, ahogyan írunk...

Máris más, ha ezen a szemüvegen keresztül nézzük a karaktereket. Mert ebben az esetben mindenkiben fellelhető valamiféle szerethető vonás, függetlenül attól, hogy milyen szerep jut neki a nagy egészben.

És mit szólsz a spirituális részhez? Amikor Cassandra álmok nyomán érzékeli azt, ami valójában nem vele, hanem a nagymamájával történt...

• Kate Morton nagyon jó ismerője az emberi természetnek. Remekül közelít Eliza és Rose párosa felé, ragadja meg a lényeget, ellentétes jellemük ellenére kiválóan von párhuzamot, majd állítja szembe őket egymással. S igen gyakorta szimbólumokkal, metaforákkal vagy épp egy mesével jellemzi őket.

Számomra kiemelkedő az Aranytojás című mese, ahol a tojás a teremtés, a termékenység, az eljövendő gyermek szimbólumaként jelenik meg. 

Teljesen egyetértek Helena Bonham Carter gondolataival! A művészete is abszolút alátámasztja őket, hiszen szerepeiben milyen nagy tehetséggel formálta meg a különböző személyiségű karaktereket. 

A spirituális részhez? Mosolyogtam rajta! Hiszen a Szárhegy öröksége regényemben én magam is álmok útján vezetem a főszereplőmet, aki elhunyt, szeretett nagymamája nyomdokaiban jár. Sőt, A hajtű regényben is megjelenik az álom…

A regényem már megjelent, és Morton könyvét jóval később olvastam, mikor felfedeztem a párhuzamot. Nyilván nem véletlen, hiszen sok írót foglalkoztat a sorsszerűség, így vagy úgy bele is szőjük könyveinkbe, álmok, megérzések, belső késztetések, döntések formájában. Morton összetett, rétegelt regényei mindazt hordozzák, aki én magam vagyok, ami engem foglalkoztat. Történelmi háttér több idősíkon, emberi kapcsolatok szövevényes hálója, rejtélyek, spiritualitás, érzelmek csodálatos elegye.        

• Mindaz, amit az utolsó mondatodban és végső soron a beszélgetés alatt is kiemeltél, hozzájárul, hogy egy komplex, rejtélyekkel teli, olykor elbeszélő, máskor leíró, különféle emberi motivációkkal átitatott regényt olvashatunk.

Rátérhetnénk, mégis miért van vegyes fogadtatása a műnek, de valójában a véleményezés nagyon szubjektív. Mindenkinek magának kell eldöntenie, tetszik-e neki egy adott könyv, vagy sem. De az, ha nekünk nem tetszik, nem feltétlen jelenti azt, hogy másnak sem fog. A vélemények ezért veszélyesek. Akár pillanatnyi hangulaton is múlhat a megformálásuk. Én mindenben próbálom a hozzám közelálló vonást, a jót meglátni, s azt közvetíteni. De szerintem, ezzel Te is így vagy...

• Az elfeledett kert egy meglehetősen összetett regény. A lassan folydogáló cselekmény dacára, a sok szereplő, a három történetszál, a váltakozó idősíkok sok figyelmet igényelnek, és gondolkodásra késztetnek. Ez a fajta komplexitás nem mindenkinek jön be, amivel nincs is semmi gond, lévén különbözőek vagyunk, s ahogy te is írtad minden alkotás szubjektív. Így aztán simán előfordulhat, hogy ami nekem életem meghatározó regénye, az másnak egyáltalán nem tetszik, és fordítva. Így, ha egy regény nem az én világom, nem az én értékrendem, az nem feltétlen jelenti azt, hogy a könyv gyenge, fantáziátlan vagy olvasásra méltatlan lenne. Ilyen esetekben inkább nem formálok nyilvánosan véleményt, mert nem szeretném mások kedvét szegni, hogy elolvassák. Sokan ugyanis megnézik az értékeléseket, csillagozásokat, mielőtt megvásárolnak egy könyvet. Különösképpen igaz ez a magyar kortárs művekre.

Még egy dolog, amit észrevettem magamon, illetve egyre többektől hallom, hogy vannak írások, melyek életünk különböző szakaszaiban másként hatnak ránk. Így simán előfordulhat, hogy ami régen elvarázsolt, szórakoztatott, az mostanra unalmassá vált, és a fordítottja is igaz lehet, egyszerűen meg kellett érni,fel kellett nőni az adott könyv mondanivalójának megértéséhez. 

• Egyetértek. Számomra a kötelező olvasmányok is ilyenek. Gyerekként nem feltétlen értékeltem őket annyira, mint később olvasva. Vagy talán nem értettem őket, és ez eredményezhetett téves értékítéletet. De ott van például Walter Scott Waverley-je. Bár már nagyon sokszor nekifutottam, egyszerűen nem megy. Azért említettem konkrétan e regényt, mert tényleg egy vissza-visszatérő eleme az életemnek. Ám a sikertelenséget semmi esetre sem hárítom a műre. Mégiscsak Walter Scottról beszélünk... Aki az első betűtől az utolsóig papírra vetette. S akinek a könyveit kiadatásuk óta emberek milliói vették kézbe.

Neked lehet igazad egyébként, megesik, hogy még nem jött el számomra a Waverley ideje...De ez Kate Mortonra semmiképp sem igaz. Az elfeledett kert (Neked hála egyébként, hiszen Te ajánlottad) a legjobbkor talált meg. 

Van-e olyan szívednek kedves idézet vagy gondolat, amivel tovább ajánlhatjuk közös erővel ezt a regényt?

• Szívből örülök, hogy így érzed! Van még pár Kate Morton-regény, és szerintem egyik jobb, mint a másik. Számomra majd mindegyik újraolvasóssá vált. 

Elég sok idézetet megjelöltem, kiírtam magamnak a könyvből, nem könnyű a választás, de akkor legyen mondjuk ez a kettő, mert pozitív kicsengésűek, reményteljesek, és erre mostanság nagy szükségünk van:

„Sose feledd, hogy kellően erős akarattal még a gyengék is nagy erővel rendelkezhetnek.”

„Azzal élj, amid van, és ne sajnáld, amid nincs.”

• Én pedig nagyon örülök, hogy Veled beszélgethettem erről a könyvről. Értő és érző olvasó vagy, ezért alig várom, hogy újra megvitathassunk egy közös olvasmányt... 

• Nagyon szívesen, bármikor! Köszönöm szépen a lehetőséget és a beszélgetést.

„Mindenkinél más az első lépés, a lényeg, hogy érdekeljen, és örömmel csináld…”

Napok, ha nem hetek óta gondolkodom azon, miként lehetne a következő beszélgetést megközelíteni. Nem filozófiai mélységű kérdéseket fogunk feszegetni, hanem egy olyan témát, ami valójában függetlenül nemtől, kortól, társadalmi, etnikai hovatartozástól, lakóhelytől, országtól és kontinenstől, minden embert érint. A kék bolygó sorsa… Földünké, amit a figyelmeztetések ellenére továbbra is kizsákmányolunk és szennyezünk… A Zöld szokások megálmodója, Móni volt a partnerem ebben.

• Pár héttel ezelőtt Kelemen Nórával beszélgettünk arról, jó irányba halad-e az emberiség… megértjük-e, hogy változásra/változtatásra van szükségünk a bolygónk – s valójában önmagunk – érdekében. Nóra szerint nem vagyunk reménytelenek. Ti mit tapasztaltok? Mennyire tudnak azonosulni az emberek a zöldebb, minél inkább hulladékmentes, fenntartható életmóddal?

• Amit én látok és tapasztalok, az az, hogy az emberek nagy része tud a globális környezeti problémákról. Sok esetben tudják azt is, hogy ők is tehetnek azért, hogy csökkentsék, lassítsák a károkozást, a kizsákmányolást, és magukat a lépéseket is ismerik, mit lehetne, kellene tenni, valahogy mégsem veszik komolyan.

 Nekem ilyenkor mindig olyan érzésem van, mintha azt mondanák az emberek „jó, jó, csak nekem ne kelljen már érte tennem, majd más…” (mint mikor tudod, hogyha le akarsz fogyni, kevesebb édességet kellene enni, és elmenni mozogni, de valahogy húzod, halasztod, majd holnap…) Tehát a többségnél ilyen struccpolitikát látok, inkább a homokba dugják a fejüket.

Viszont azért én is látok sok pozitívumot mindkét nemnél, minden korosztályban. A saját statisztikáinkat nézve azért az kijelenthető – és ennek én nagyon örülök –, hogy van az aktívan cselekvők között egy olyan korosztály, akik most kisgyerekes anyukák, vagy néhány éven belül azok lesznek. Konkrétan a 25-40 éves nőkre gondolok.

• Mi a helyzet a többiekkel?

• Ha nagy általánosságban nézzük a dolgokat, és ezzel nem szeretnék senkit megbántani, természetesen a férfiak is járnak vásárolni, ők is szoktak házimunkát végezni, de a leggyakrabban a háztartást a nők vezetik, ők járnak bevásárolni, választanak élelmiszert, tisztítószereket, tisztálkodószereket, az ő döntésükön sok minden múlik.

Visszatérve a gyerekes vagy leendő gyerekes anyukákra, én ebben azt a reményt látom, hogy nagyon sok olyan gyermek lesz, akik már abban nőnek fel, hogy tudatosan vásárlunk, tartós holmikat veszünk. Így már most vannak lépések, és a jövő nemzedékét is erre neveljük. 

• Mit jelent egyáltalán zöldnek lenni?

• Szerintem a f/Föld, a természet, az élet szeretetét jelenti, s azt, hogy ezeket megpróbáljuk a saját lehetőségeinkhez mérten megvédeni, és egészséges jövőt biztosítani minden életformának itt a Földön, legyen szó emberről, állatról, növényről, egysejtűről…

Valójában egy választott életforma, életmód, amiben előrelátó vagy, nem pazarolsz, figyelsz arra, hogy annak alapján hozd meg a napi döntéseidet, hogy cselekedeteiddel a lehető legkevésbé károsítsd magadat, a többi embert, a természetet, a többi életet. Szem előtt tartod, hogy a jövő számára Neked kell megőrizni, fenntartani azt, ami most még adott.

Nem „csak” az zöld amúgy, aki tüntet, aki valamilyen aktivista közösség tagja. Az egyszerű, hétköznapi életben is lehetünk azok, anélkül, hogy ezt bárhol „reklámoznánk”.

• Elég sokrétű ez a dolog, nem?

• Tényleg az: először is takarékoskodsz, ahol csak tudsz. Gondolok itt az energiára, az élelmiszerekre, a vízre. Ha már vásárolsz, figyelsz arra, mit (lehetőleg helyi legyen, ne legyen túlcsomagolva, ne legyen káros sem magunkra, sem a környezetre).

Aztán, amit megvettél/kaptál, azt – ameddig csak lehet – használod (nem dobod ki a szekrénysort 7 év múlva, mert más lett a divat). Új funkciókat keresel a holmiknak. Szeretsz a természetben lenni (legyen az a kerted, egy park, egy erdő), károsítás és szemetelés nélkül.

Viszont van egy olyan rossz érzésem, hogy a „zöld” szemlélet a közvéleményben kapott egyfajta negativitást. Lehet ez egy-két tüntetés, vagy környezetvédők kérvényezte betiltások miatt alakul így, nem tudom. Vagy amiatt, hogy a reklámokban is egyre többször szerepel a környezetvédelem, az „öko”, „bio”. Talán ez is hozzájárul, hogy elcsépelt lett a téma, kevésbé foglalkoznak vele az emberek, mert ebben is csak a reklámot látják.    

• Nálatok mi volt az első lépés?

• Igazán nem is emlékszem. Az első talán a saját táskába vásárlás, ami nagyon régóta így van. Már gimnazista koromban sem értettem, miért mennek az emberek úgy vásárolni, hogy nem visznek magukkal táskát, miközben annyi dolgot vesznek, hogy 2-3 műanyag szatyorral távoznak a boltból. Számomra valahogy logikus volt, hogy azért megyek boltba, hogy vegyek valamit, de azt valamiben el is kell hozni. Persze ennek már lassan 20 éve, amikor még minden üzletben divat volt, hogy halomra adták az ingyen műanyag szatyrokat.

2 „emlékezetesebb” lépést tudnék még kiemelni.

Amikor elköltöztem otthonról, és elkezdtem saját háztartást vezetni, rövid időn belül feltűnt, hogy a szemetesbe elég gyakran kerül tejesdoboz, ami igencsak zavaróvá vált számomra. Ekkortájt kezdtem el piacra járni, ahol volt – és azóta is megvan – egy kis tejtermék-árus üzlet. Gondoltam kipróbálom, és vittem magammal kezdetben elmosott műanyag flakonokat. Ebből adódott aztán a következő probléma: mivel nem nagyon szoktam üdítőt, ásványvizet venni, nem volt flakonom, és ami volt, azt meg egy idő után már nem lehetett rendesen kimosni. Ekkor tértem át az üvegekre. Akadt néhány nagyon klassz 1 literes gyümölcslés üvegem. Magát a felforralt tejet is ezekbe töltöttem, s innen már csak egy lépés volt, hogy a vásárláshoz is ezeket vigyem magammal. Meglepetésemre a tejes üzletben is nagy örömmel fogadták. Milyen jópofa, és biztos sokkal könnyebb is tisztán tartani – mondták.

Azóta már bevált szokás, hogy viszem magammal a saját tejes üvegem, illetve befőttes üveget, dobozt egyéb tejtermékeknek (túró, tejföl), amennyiben szükség van otthon rájuk.

• És mi volt a harmadik említésre méltó lépés?

• A harmadik – és talán kedvencem –, az a luffaszivacs termesztése. Egyszer a gazdaboltban vetőmagokat nézegettem. Ezeket sosem csak célirányosan vásároltam, mindig átböngésztem mindent, hátha találok valami újdonságot.

S egy alkalommal így is lett. Az állványon megláttam a szivacstök-vetőmagot. Akkor még én sem hallottam róla, nézegettem, mit is tud ez a növény. Őszintén mondom, iszonyat viccesnek találtam, hogy szivacs fog nőni a kertemben…

Szerencsére már az első évben volt termésem, igaz csak 2 szivacstök, ám valószínűleg akkor még nem a legjobb helyre ültettem. De kipróbáltam, megtetszett, és örültem neki, hogy most már szivacsot sem kell venni, nem kell kidobni. Azóta is van a kertben luffatök, hacsak a csigák le nem rágják a hajtásokat, mint tavaly. :/        

• Mit javasolnátok annak, aki – akár e beszélgetés után – elhatározza, hogy „jó útra” tér, és belevág a zöldebb életmódba? Mivel érdemes kezdeni? Mi az, ami esetleg a bolygó érdekében sürgetőbb?

• Én azt javaslom, először is szánjon rá egy órát, hogy böngészget picit a neten, és képeket, bejegyzéseket keres a témában. Tudom ehhez ajánlani a Zöld Szokásokon túl :D (nem hagyhattam ki) a Pinterest-et: a képek gyorsabban adnak információt. Nagyon sok olyan kép, rajz van, amin akár témaköröknek megfelelően összegyűjtötték az alternatívákat.

Biztos vagyok benne, hogy lesz olyan, ami megtetszik.

Legyen az a saját kulacs, az arctisztító korong, a házi készítésű tisztítószer, kozmetikumok, élelmiszerek, befőttek, lekvárok elkészítése, lakásdekoráció növényekből, vagy akár a szivacstök termesztése. :D

Mind egy-egy olyan lépés, amivel máris tehetünk a környezetünkért.

Mindenkinél más az első lépés, a lényeg, hogy érdekeljen, és örömmel csináld az új dolgot. Ha nem így van, ha a nyomást, a kényszert érzed benne, akkor hosszú távon nem fog működni, teher lesz az egész. Mire ez az új dolog már nem számít újnak, mikor fel sem tűnik, hanem természetessé válik, na, ekkor érdemes továbblépni.

Hozni fogják a dolgok egymás után magukat; a lényeg a türelem, egy kis kreativitás, hogy ne a nehézségeket lásd, hanem próbálj megoldást találni.

• Tehát minden a szokások kialakításán múlik. Ez a nevetekben is benne van…

• A szokások kialakításából ered a nevünk, vagyis, hogy új, rögzült környezetbarát szokásokat alakítsunk ki a jelenleg megszokott, kevésbé környezetbarát dolgaink helyett, és ne csak kampányszinten legyen 1-2 hét, hónap.

Új szokásokat kialakítani nem mindig egyszerű, szembe kell menni a megszokottal, figyelmet kell rá fordítani jó pár hétig.
Ha mégis kiemelnék egy konkrét valamit, amin elsőként érdemes változtatni, azok a vásárláshoz használt zsákocskák lennének.

Csak egyszer állj meg 5 percre egy pékség/pékáru-részleg előtt, de lehet zöldséges/zöldségrészleg is, és nézd, számold, mennyi zacskót tépnek le. Elképesztő! És ami ennél is rosszabb, ezeknek a zacskóknak minimális a felhasználási idejük. Belekerül a reggeli kifli, hazaérsz/beérsz a munkába, megeszed, a zacsi megy a kukába…

Ugyanez a zöldség, gyümölcs esetén is; hazaérsz, kipakolsz belőle, sokszor olyan vékony és gyenge a zacsi anyaga, hogy egyből szétszakad, mehet a kukába (jobb esetben a szelektívbe).

Ezt a rengeteg, feleslegesen használt zacskót ki lehet váltani néhány zsákocskával, amiket utána évekig lehet használni. Nem kell túlgondolni ezt sem, ha van otthon régi póló, terítő, függöny, simán fel lehet használni zsákocskavarrásra. Ha pedig nem tudsz otthon varrni, egy varrónő pillanatok alatt megcsinálja, és még csak nem is kerül sokba.

De ha már zöldségekről és gyümölcsökről beszélünk, ott van új szokásnak még a kertészkedés is. Aki amúgy is szereti, elültetheti haszonnövények magjait, elteheti a palántákat. Így ha kimegy a kertbe, azokat a zöldségeket/gyümölcsöket tudja felszedni és fogyasztani, amiket ő maga nevelgetett.

• Színes, gondolatébresztő és hasznos weboldalt vezettek (zoldszokasok.hu), ahol a növény- és állatvilág híreivel látjátok el az olvasót, bőr- és környezetbarát kozmetikum-tippekkel szolgáltok, recepteket közöltök. Mi volt a koncepció, amikor létrehoztátok ezt az oldalt?

• Nem olyan oldalt szerettem volna, ami csak a hulladékmentességgel foglalkozik. Nekem ez az egész életmód több annál, és ezt szeretném másoknak is átadni. Van egy nagy egész, a természet, a f/Föld, az élet szeretete. A hulladékmentesség hozzásegít ezek védelméhez, azáltal, hogy kevesebb szemét, káros anyag keletkezik. De nem szabad elfelejteni, miért és kiért csináljuk. Ezért kerülnek elő időnként növényekről, állatokról szóló bejegyzések is. A kártékony emberi beavatkozások miatt az ő életük is nagyon megváltozik, szükségük van segítségre.

Sokan persze úgy gondolják, mit számít, ha eltűnik egy-egy faj. Pedig a hatalmas ökoszisztémában már egy-két faj hiánya is óriási problémákhoz vezet. Az ilyen emberek számára lehet hasznos az ökoszisztéma-szolgáltatás ismertetése, ahol megpróbálják számokban kifejezni, mit köszönhetünk a természetnek, és mibe kerülne, ha nekünk kellene elvégezni mindazokat a feladatokat a természet helyett.

• Mindaddig, míg számunkra ismeretlen növény- vagy állatfajok vesznek oda, talán nem tűnik olyan sürgetőnek ez a probléma, de azért vannak olyan fajok is, amik a mi mindennapi életünk részesei, ha tudomásul vesszük, ha nem.

• Akárhogy is nézzük, a mezőgazdasági intenzív vegyszeres kezelések nagyban károsították a rovarvilágot is, lecsökkent a beporzó rovarok száma, ami oda vezetett, hogy a világon van olyan terület, ahol emberek végzik a gyümölcsfák beporzását.

• Mire szolgál még a weboldal?

• Van még egy oka a honlap sokszínűségének: így több embert tudunk elérni, és ezáltal minél sokrétűbb ismeretet eljuttatni hozzájuk.

Mint mondtam, nagyon sok lehetőség van elindulni a zöld úton, így aki megteszi, elindul, s aztán ránk talál, megismerhet több, talán számára újdonságot, amihez kedvet kap, és ki is próbálja.

Mondjuk, aki szeret kertészkedni, és eljut hozzánk a spenót ültetése kapcsán, az lehet, szétnéz, mi minden van a Termeld magad rovatban. Megtalálja a szivacstök termesztéséről szóló cikket, amiről lehet még soha nem is hallott, elolvasgatja, megtetszik neki, ő is ültet. Miközben tovább böngészi a honlapot, rátalál a Beporzóbarát kert posztunkra, kedvet kap virágültetéshez, köztük szárítható virágokéhoz, amiket ősszel össze tud gyűjteni. Máris van néhány szép csokor a lakásban, nem fog egyéb díszeket beszerezni.

Vagy aki a befőttkészítés iránt érdeklődik, rátalálhat az almaecet-készítésre, tovább böngészve pedig házi tisztítószereket, kozmetikumokat is talál.

Akad, akit a bőrápolás érdekel, mert odafigyel arra, mit használ. Nekik is meg lehet mutatni, hogy azon túl, hogy mit kennek a bőrükre, az is számít, milyen csomagolásban veszik meg ezeket. Vannak olyan termékek, amik helyettesíthetők egyszerű, hétköznapi hozzávalókból otthoni körülmények között elkészíthető verzióval is…

És ezek a dolgok fordítva is működnek. Aki kimondottan hulladékmentes témában keres, ő is rátalál a kertészkedésre, elültet néhány dolgot, ami megtetszik neki…

• Ez így elég szemléletes. És valóban nagyon sokrétű…

• Mindez igazából egy nagy hálót alkot, ahol minden mindennel összefügg. Ezt szeretnénk bemutatni, átadni a honlapunkon, illetve a napi posztokban a közösségi médiában.  

• A zoldszokasok.hu-n a fentieken túl webáruház is elérhető. Milyen termékekkel töltöttétek fel?

• A termékpalettát próbáljuk úgy összeállítani, hogy minél több igényt kielégítsünk, hogy egy helyről lehessen beszerezni minél több mindent, ami a környezetbarát életmódhoz szükséges lehet.

A termékek kiválasztásakor próbáljuk előtérbe helyezni a hazai, élettartama végén komposztálható termékeket; illetve azokat, amelyek noha nem komposztálhatóak, sokáig használhatóak. Ez utóbbira jó példa az újraszalvéta, meg a mosható betét.

Való igaz, hogy a végén ezek is a szemétbe kerülnek, de még mielőtt ez megtörténne, hosszú-hosszú évekig lehet őket használni az eldobható verziók helyett. Így összességében nézve, ha ezeket választjuk, kevesebb hulladék keletkezik.

Számos termékünket mi is használjuk, és azokkal a dolgokkal töltjük fel a webshopot, amiket tényleg jó szívvel ajánlunk.

• Vitatott kérdés a csomagolás. Az, amiben a termékeket útjára indítjátok…

• Mindenképpen érdemes kitérni rá. Egy úgymond nehéz döntést hoztunk a kezdetekkor a csomagolás kapcsán. Ha csak lehet, használt dobozokba, papírokba csomagolunk, ezeket gyűjtjük mindenhonnan :D.

Mindig fáj a szívem, amikor azt látom, hogy egy teljesen új doboz, amiben valakihez csomag érkezett, egyből a kukában landol, jobb esetben a papíros szelektív kukában. Valahol érthető, hiszen mit kezdjen vele az, aki nem küld csomagokat. Mi viszont egészen más szemmel nézzük: ezek a dobozok a legtöbbször sérülésmentesek, még minimum 1-2 alkalommal használhatóak csomagküldésre. Ezért gyűjtjük őket, így is csökkentve a papírfelhasználásunkat. Persze nálunk is akadnak új dobozok, papírborítékok.

Na és ezeken túl ott van még a belső csomagolás kérdése is: színes papírok, szalagok. Gyönyörűen be lehet csomagolni a termékeket, ami valljuk be, mivel ezt látjuk meg először, mély benyomást is keltene. Persze ezeket is fel lehetne használni újra, de ha nagy általánosságban nézzük, szerintem nem sokan tennék meg.

Viszont mindezek többletköltséget jelentenének, amit én személy szerint nem szeretnék ráterhelni a vásárlókra. Főleg, hogy a termékek sok esetben többe kerülnek, mint az eldobható, egyszer használatos társaik. Persze, sokkal tovább is bírják, de amikor szükséged van 4-5-6 vászonzsákra a vásárlásokhoz, akkor természetes, hogy sokallod érte kiadni a 2-3000 Ft-ot, amikor a boltban ingyen van a műanyag, és kimondottan kiábrándító lenne, ha még termékenként plusz 20-50-100 Ft többlettel kéne számolni a szép csomagolás fedezésére.

Így nálunk maga a csomagolás nem annyira magával ragadó, sőt, amit csak lehet, csomagolásmentesen küldünk. De ez az, ami a filozófiánkat tükrözi.

• Ha már az árakról beszélünk, az imént említetted, hogy az újrahasznosítható termékek drágábbak, mint a hagyományos társaik. Hogyan reagálsz, ha ezt hozzák fel ellenérvnek?

• Tény, hogy jelentős részük valóban drágább. Ezzel nem is vitatkozom. De itt figyelembe kell venni azt, hogy ezek a termékek sokszor újra lesznek használva, emiatt jó minőségű anyagból, kézzel készülnek (az árképzésbe bele kell számítani az országbeli, helyi kézművesek munkáját).

De nézzük meg egy konkrét példán keresztül. Legyen az a mosható arctisztító korong/párnácska. Ezek átlagosan 2-300 Ft-ba kerülnek. Egy zacskónyi egyszer használatos vattakorong-szett is ugyanennyibe kerülhet (nem vagyok már tisztában az árakkal, mert nagyon régóta nem veszek ilyen eldobható vattakorongot).

Ha megvizsgáljuk ezt közelebbről, persze, sokkal gazdaságosabbnak tűnhet 2-300 Ft-ért egy egész szettet venni, mint egyetlen egy darabot. Ám ezt az egyetlen darabot hosszú évekig használhatjuk, míg az eldobható társai hamarosan elfogynak, s akkor újra meg kell vásárolni őket. Ha innen nézem, máris máshogy hangzik az egyszer 2-300 Ft a sokszor ennyihez képest.

S mindennek van még egy érdekes hozadéka. Magunkon vettem észre, hogy mióta áttértünk mosható, újrahasznosítható termékek és például itthon előállított mosószerek használatára, sokkal kevesebbszer járunk vásárolni. Így elkerülhetőek számunkra az éppen akciós, ugyanakkor teljességgel feleslegesen kosárba helyezett áruk is.

Mindenképpen kijelenthetem, megtérül így az újrahasznosítható termékekbe fektetett pénz.

• Rám még sok helyen kérdőn néznek, hogy a saját poharamba kérem a kávét, újraszalvétába csomagolom a szendvicsem, kulacsot hordok magammal ahelyett, hogy lépten-nyomon palackozott vizet vennék… Ti hogy látjátok ezt? Használják az emberek az „újra-termékeket”? Milyen fogadtatásról számolnak be?

• Én csak a saját lakóhelyemről tudok nyilatkozni, arról, amit ott látok, tapasztalok. Nálunk kimondottan csomagolásmentes bolt nincs. Van viszont egy nagyon jó piac, ahol elég sok mindent be lehet szerezni saját csomagolásba.

A városunkban azért az már elég gyakori, hogy saját táskát visznek az emberek vásárláshoz. Azonban azt sajnos már nagyon ritkán látom, hogy hozott zsákokba vennék a zöldséget, gyümölcsöt. Még a piacon is tépik le a zacskókat, táskákat.

Viszont az árusok nagyon szoktak örülni a textilzsákoknak, habár sokszor visszakérdeznek: de biztos?

Az üzletekben még sose volt probléma, hogy saját zsákba vásároltam péksütit, zöldséget. Nyomtatok ugyanúgy matricát, ahol szükséges, ráragasztom a zsákra, a pénztárnál pedig kinyitom a száját, így látszik, mit is rejt. Minden rendben volt eddig, ami azért jó, támogató hatású.

• Térjünk rá az újraszalvétára!

• A szendvicscsomagolásnál – ha van ilyen, mert saját szendvicset is ritkán látok – eddig egyetlen egy embernél láttam újraszalvétát. A kulacshasználat az már picit gyakoribb, de még mindig sokan palackos vizet vesznek, mert nem ízlik nekik az elérhető csapvíz.

• Mi volna a konklúziód?

• Általánosságban, a saját tapasztalatok, a közösségi média és a webáruházas vásárlások alapján én azt tudom mondani, ugyan ma még kevesen használják a saját csomagolóanyagokat, viszont szerintem egyre többen nyitottak rá, próbálkoznak. 

Elképzelhető, hogy sokan az általad is említett fogadtatástól tartanak. Én azt szoktam javasolni az embereknek, hogy bátran használják a zsákokat, s mutassanak példát ezzel.

• Volt egyébként olyan precedens, mikor nem engedték a boltban a saját zsákodat használni?

• Olyan soha. Egyetlen egyszer fordult elő, hogy savanyúságot nem kaptam saját edénybe. De ez betudható annak, hogy az élelmiszert árusító helyeknek nagyon szigorú szabályoknak kell megfelelniük. Folyamatosan ellenőrzik is őket.

Az eladó azt mondta, hogy nekik sajnos nincs olyanra engedélyük, hogy a vásárló által vitt csomagolóanyagba rakják az élelmiszert, s ezért nem szeretné, ha ebből bármilyen hatósági probléma adódna. Én ezt meg is értettem. Nyilván senki nem akarná, hogy bármelyik üzlet bírságot kapjon azért, mert olyan formában adta ki a terméket, amire neki nincs engedélye.

Számomra ez az eset egyébként egy dolgot eredményezett: megtanultam savanyú káposztát készíteni. Azért nem volt ez teljesen újdonság, mert annak idején nagymamám is készített, illetve apukám is szokott. Ők mindig hordóban érlelték a savanyúságot, ami akár több 10 kilónyi káposztát is jelentett. Nekem ennyire nem volt szükségem. De megtanultam, hogy néhány literes üvegekben hogy lehet egyszerűen savanyú káposztát készíteni. Mindenkinek bátran ajánlom, hisz csak egy üveg kell hozzá, néhány fűszer, meg a káposzta. És türelem…

• Olvastam már korábban az ECOSIA-böngészőről (https://www.ecosia.org/), de az oldalatokon is áll róla egy leírás. Elmondanád mitől zöld ez a kereső?

• Az ECOSIA, ami egyébként olyan, mint a Google, 2 okból is „zöld” böngészőprogram. Egyrészt hatalmas napelemparkot építettek ki, mely fedezi a társaság elektromos igényét, másrészt a nyereséget faültetésre használják gazdasági vagy természetvédelmi szempontból kiemelten szükséges területeken.

Így például haszonnövényeknek számító fákat ültetnek szegénységben élő országokban, megélhetést biztosítva ezzel a helyi lakosoknak; vagy őshonos fákat ültetnek vissza a kiirtott esőerdőkbe.

Nem az Ecosia amúgy az egyetlen „zöld” keresőprogram. Például ott van az Ecosearch.org vagy a Goodsearch.com, melyek szintén társadalmi, környezetvédelmi problémákra fordítanak a bevételből.

Azért az Ecosia került nálunk bemutatásra, mert nagyon szeretjük és sokra tartjuk a fákat (a logónk is innen ered), így ennek a vállalatnak a környezetvédő munkáját éreztük leginkább magunkénak, illetve maga a böngésző is tetszik.

• Lehet-e tudni, kik vannak a Zöld szokások mögött? 

• A Zöld Szokásokat én alapítottam 2019 nyarán, a vele kapcsolatos munka jelentős részét a mai napig én csinálom. A húgom és a párom azok, akik még részt vesznek benne, posztok és témák tervezésében, az elkészült anyagok átolvasásában, javításában, fotók készítésében.

• Mondanál magadról egy pár szót?

• Biológusként végeztem, ebben is dolgozom, így napi szinten találkozom különböző környezeti, egészségügyi problémákkal, illetve az ezekre irányuló megoldási kísérletekkel, amikről talán sokan nem is tudnak.

Sajnos azt is az első sorból látom, hogy pont azok, akiknek a leginkább szem előtt kellene tartaniuk a környezet védelmét, nem teszik azt…

• Engem a zöldebb élet felé évekkel ezelőtt Rachel Carson szavai ösztönöztek. Néma tavasz című művében ilyen és ehhez hasonló alapfeltevésekkel találkozhatunk: „Az emberi lények nem a természet urai, hanem csupán részei annak; a részek fennmaradásához pedig az egésznek kell épnek és egészségesnek maradnia.” Az írónő mellett elém került már az élővilág másik elkötelezett védelmezőjének, Jane Goodall-nek az írása is. Szeretem ezeket a könyveket. Az ember szemébe vágják az igazságot. Kendőzetlenül, keményen… Ti szoktatok-e ebben a témában olvasni? Vagy bármilyen más témában… Van időtök rá? Szerettek olvasni?

• Szeretünk mindhárman olvasni, sajnos az időhiány azonban érződik ilyen téren. Én gyerekkorom óta olvasok. Kezdtem a mesékkel, az ifjúsági irodalommal, aztán ahogy nőttem, úgy változott az ízlésem az olvasnivalók terén is. Kedvelem a klasszikus irodalmat, a verseket, de szívesen olvasok fantasy-t is és természetesen a „szakmai” könyveket is.

Ha az írók közül ki kellene emelnem valakit, mindenképp Jane Austent mondanám. Szeretem a regényeit, legfőképp a Büszkeség és balítéletet. Sokszor újraolvastam már, és láttam a filmadaptációkat is nem egyszer.

Elizabeth Gilbert Big Magic-jében megoszt az olvasóval valamit, ami az amazóniai esőerdőben történt még a 60-as években. A brazil kormány nagy építkezésbe kezdett az erdőségen át, de a kivitelezők nem számoltak az esős évszakkal, s mire feleszméltek, és folytatni tudták volna a munkákat, addigra a természet visszakövetelte azt, ami eredendően is az övé volt. Elnyelte a gépeket, eltűntette a nyomát minden mesterségesnek, ami háborította békéjét és fennmaradását, s felszabadította az Amazonas menti esőerdőt. Vajon mérhetetlen ereje 60 év elteltével is kitart?

Aligha. Mert azóta „az emberek eltaposták a világot.” E mondat a megtört David Attenborough szájából hangzik el az Élet a bolygónkon című tanúvallomásában. (A film megtekintését egy hulladék- és csomagolásmentes kihívás részeként egyébként heti feladatul tűzte ki a Tebe is.)

Jó néhány napja már annak, hogy megnéztem a dokumentumfilmet. Sokkolt? Megdöbbentett? Elkeserített? Összetört?

Először igen.

Napokig élőhalottként közlekedtem, miközben a filmben elhangzó tények és adatok kavarogtak bennem.

De aztán előtört valami más, és a negatív érzéseket felváltotta a személyes felelősség tudomásul vételéből fakadó tettvágy. Mert – tetszik vagy sem – mindannyian felelősséggel tartozunk.

A szennyezésben, a túlterhelésben is mindannyian részt vettünk. Csak elvettünk, de ritkán adtunk cserébe. A kényes egyensúly, melynek adás és elfogadás között kéne fennállnia eltolódott, sok esetben nyoma is veszett. S vele együtt eltűntek állat- és növényfajok, melyek létezése számunkra még természetes volt, de a következő generáció számára már csak olyan misztérium, amit nekünk például a dinoszauruszok testesítettek meg. Senki nem látta vagy érintette őket. Könyvekben, animációkban újrateremtve ismerjük történetüket.

De eltűnt az éghajlatunkon korábban jól elkülöníthető négy évszak is. Egymásba olvadtak. Hol vannak már a nagy telek, hideggel és derékig érő hóval? Hol van az igazi tavasz?

(És hol vannak a méhek???)

Az emberi ténykedésnek köszönhetően ezek is lassan mind emlékké lényegülnek.

Pedig meg kéne már értenünk, hogy a Föld minden egyes élőlénye a nagy egészhez tartozik. Mindegyiknek szerepe van az egyensúly fenntartásában, létünk fennmaradásában.

Nekünk is komoly szerepünk van abban, hogyan alakul bolygónk sorsa. Minden egyes embernek. Sokan tértek már a helyes útra, s a természetet tisztelve, szeretve és megbecsülve élnek. Nap mint nap láthatjuk bejegyzéseiket, olvashatjuk a tippeket és trükköket.

Aki most kezdi el, már kitaposott ösvényen haladhat. Annyi mindenkit felsorolhatnék, aki hulladékmentesen, tudatosan, zölden él (nagyra becsülésem jeleként, néhányójukat a képen megjelöltem). Mindannyian hozzá tesznek valamit a globális törekvéshez, melynek célja a Föld megmentése. Lehet, hogy még nem mindenben tértek át a fenntartható életmódra, de a lényeg az, hogy lépéseket tesznek érte minden egyes nap, mert felismerték saját felelősségüket.

Hadd zárjam írásomat Solti Hanna gondolatával, mely a Fenntartható Divat Magazinban jelent meg (a fenntarthatodivat.hu-n olvashatjátok is Miért feminista ügy a fast fashion cím alatt): „fontos látnunk, hogy van egyéni felelősségünk, és igen, képesek vagyunk egyénenként is olyan döntéseket hozni, amik kicsiben ugyan, de segíthetnek, hogy a világunk egy igazságosabb és élhetőbb hely legyen.”

Hogy szükség van-e kreatív erőkre a fennmaradáshoz? Nincs. Kicsi, de azonnali és eltökélt lépésekre annál inkább…

„Lenyűgözött a sokféleségük.” – Niki története az álomfogókkal

Tervezgettem az új hálószobánkat, s ekkor merült fel bennem, hogy szeretnék egy álomfogót a falra. Elképzelésem túl sok nem volt, csak annyi, hogy kapcsolódhatna valamilyen formában a Holdhoz… S ekkor jött az életembe Niki, aki a ki nem mondott gondolataimat és a megfogalmazott elképzeléseimet összehangolta, és egy csodát hozott létre belőle.

Az egyetemen kötelező olvasmány volt J. F. Cooper Az utolsó mohikánja. Nemrégiben pedig megpillantottam a helyi könyvesbolt kirakatában A nagy indiánkönyvet is. Mindig érdekelt az indiánok élete. Szívesen olvastam róluk. A tisztelet, amivel a természetnek és a környezeti tényezőknek adóztak követendő példa.

• Azt tudom, hogy az eredete az ő kultúrájukban keresendő, Te ismered is az álomfogók történetét?

• Rajongok a természetért, imádom a madarakat, a növényeket, de leginkább a fákat. A mágia világa pedig mindig is vonzott. Talán ennek a kettőnek az ötvözete adja az álomfogókat.

Az indián kultúrában ezeket kézzel készítették fűzfakarikával, aztán dekorálták különféle kiegészítőkkel, például madártollakkal vagy gyöngyökkel. Az elkészült álomfogót a gyermekek ágya fölé akasztották, hogy a háló megszűrje az álmokat, és ne engedje át a rosszakat.

Persze a modern álomfogók csak másolatok már. Viszont még ma is sokan bíznak a varázserejükben. Vagy éppen lakásdekorációként használják őket. Szerintem, minden otthonba kell is egy…

• Jelképeznek-e valamit a különféle tollak, formák, alakzatok, színek?

• Régen biztosan lehetett valami jelentőségük. Ma már szerintem az a lényeg, hogy megfelelő összhangban legyenek a színek, az anyagok és a dizájn. Én általában a megrendelőim kérésére szabom az álomfogókat.

• Ahogy változnak az idők, úgy adódik igény újabb és újabb szimbólumok megjelenítésére. Mik most a legnépszerűbbek?

• Nagyon sokféle álomfogót készítettem már. Igyekszem mindig naprakész lenni, újabb technikákat alkalmazni, más anyagokat is használni. Ahogy fejlődöm, úgy jönnek az aktuális kihívások, amik elé természetesen a megrendelőim állítanak.

A legnépszerűbb szimbólum amúgy az életfa. Amit imádok is készíteni, mert – mint a beszélgetés elején említettem – imádom a fákat. Van, hogy fagyöngyökből, de az esetek többségében természetes ásványokból készítem el őket.

• Mit jelképez az életfa?

• Egy ember életútját vagy akár a családfáját is jelképezheti, ki mit lát benne. Én már készítettem két egymásba fonódó életfát is, ami két ember kapcsolatát fejezi ki.

• Mióta foglalkozol egyébként álomcsapda-készítéssel?

• Idén már a negyedik évemet taposom. De tavaly kezdtem vele főállásban foglalkozni.

• A munkáid minőségét, a hozzáállásodat és makulátlan ízlésedet figyelembe véve, jól gondolom, hogy ebben az alkotói folyamatban megtaláltad az önkifejezés Rád szabott formáját?

• Pontosan, ahogy mondod… Imádom ezt csinálni. Mindig is szerettem volna maradandót alkotni. Valami nem mindennapit, egyedit, amit nem sokan csinálnak. Valamit, amiről, ha ránéznek az emberek, eszükbe jutok.

Ezért folyamatosan új ötleteken gondolkodom. Keresem az új kihívásokat, és persze minden álomfogóba beleteszem magam. Szomorú is vagyok minden alkalommal, mikor át kell adnom az elkészült példányt a megrendelőnek. Bárcsak mindegyiket megtarthatnám…

• Honnan jött egyébként az elképzelés? Miért pont álomfogók?

• Egész életemben a különlegeset kerestem mindenben. Eleinte tudat alatt, később már szándékosan. Gondolom, ezért is szerettem bele már korán az álomfogókba.

Lenyűgözött a sokféleségük, a csodálatos színek, azok kombinációi és a tollak kecsessége, amikor meglebbenti őket a szél. Elég kevés helyen lehet álomfogót vásárolni, így utazásaim során ahol találtam, ott mindig vettem egyet.

• Na és milyen alkalomból készítetted el az elsőt?

• Anyák napjára édesanyámnak mindig kézzel készített ajándékot adtam. Sokkal személyesebb, mint bármi más, amit egy üzletben levesz az ember a polcról.

Böngésztem az interneten, videókat néztem, majd hozzáláttam életem első álomfogójához. Megviccelt egy párszor, mire elkészült, de édesanyám nagyon örült neki.  

Aztán barátok, munkatársak is megkértek, hogy készítsek nekik. A többi pedig alakult szépen magától. Minél több álomfogót csináltam, annál ügyesebb lett a kezem. Jöttek az új ötletek, és innen már nem volt megállás.

• Mindig megrendelésre dolgozol, vagy esetleg vannak készleten lévő termékeid is?

• Leginkább megrendelésre dolgozom. De igyekszem beszorítani olyan munkákat is, amik az én ötleteimen alapulnak, s így tudom bővíteni a kínálatot.

• Mit lehet még tudni Rólad?

• Szeretem a művészeteket, a kreatív önkifejezést. Igyekszem ezen a téren mozogni szabadidőmben is.

Sok mindennel próbálkoztam az évek alatt: rajzolás, gyöngyszövés, gyöngyfűzés, ékszerkészítés, dekupázs, textilkeményítés. De egyikhez sem volt igazán türelmem. Most festeni tanulok, és ismerkedem az Epoxy-gyantával is.

Ja, és imádom a cicákat...

• Ha olvastad az előző interjúkat a rovatban, láthattad, hogy e kérdés nélkül senkit nem engedek el: szeretsz olvasni? Van kedvenc szerződ/könyved?

• Nagyon szeretek olvasni, de sajnos nincs igazán időm rá. Imádom a romantikus fantasy könyveket. Kedvenceim közé tartozik: J. R. Ward Fekete Tőr Testvériség című sorozata, Jennifer L. Armentrout Luxen-sorozata, illetve Kami Garcia-Margaret Stohl: Caster krónikák. De ezeken kívül is sok könyvet olvastam már…

„Csak annyit mondhatok, a mágia körülöttünk él…” – beszélgetés Fehérváry Andreával

Mikor India kerül szóba, az emberek többsége vegyes érzelmekkel áll a témához. Nem tudom, hogy az elérhető ábrázolások mennyiben mutatják meg India valódi arcát, de társadalmunkban erős véleményformáló tényezőként funkcionálnak. Ott van Elizabeth Gilbert Ízek, imák, szerelmek című regényének, na meg az ebből készült filmnek Indiát megjelenítő szakasza, vagy a Gettómilliomos, könyvmolyként pedig kihagyhatatlannak érzem a felsorolásból Madame Mallory és kis indiai konyhafőnökét (Richard C. Morais) és e témakörben utolsó olvasmányomat: az India elveszett lányát Sharon Maas tollából. Kultúrából ebben például nincs hiány: jógik, szvámik; payasam, zöldséges biryani, samosa; na meg szári és shalwar kameez: vagyis életmód, gasztronómia és tradíciók az egyik oldalon, a nők helyzete, gyermekkereskedelem és Mumbai kultúrális és társadalmi sokszínűsége a másikon… India a maga valójában. Jóval és rosszal… Sötétséggel és fénnyel: „Szinte hihetetlennek tűnt, hogy ez ugyanaz a város; hogy ilyen nyugodt és vidám közösségben fészkel a gonosz, amely elnyelte Ashát. Ez India, gondolta Janiki: itt egymás mellett élnek a végletek. A legmagasztosabb öröm megfér a legmélységesebb gyötrelemmel. A nyomorúságos szegénység a mesés gazdagsággal. A ragyogó szentség a legsötétebb gonosszal. És mindennel, ami közbeesik.”

A felsorolásból kihagyhatatlan Fehérváry Andrea, aki ugyancsak ezt a sokszínű világot választotta témának.

• Könyveiddel – azok számára, akik még nem találkoztak velük: IN-DIA-DAL és IN-DA-LIA – Te is India kétpólusú világába kalauzolod az olvasót. Számodra mit jelképez ez a kultúra? A fényt vagy a sötétséget?

• Számomra India egyértelműen a fényt jelenti, sőt maga a csoda. Az első utam előtt a kíváncsiságon kívül bennem is csupán sztereotípiák éltek az országról. Ezek már az első napokban összeomlottak. Indiának számomra van egyfajta tapintható jósága, közvetlensége, gyermeki őszintesége, amit mi, a jelenlegi európai civilizációnkban sajnos már nem tudunk megélni. Úgy ért mindez, mint valami ősi, elementáris erő megtapasztalása. Egy felébresztett vágyé. Szabadságérzet, hogy bármikor, bárkivel beszédbe elegyedhetsz, azonnal segítséget kapsz, vagy akár besétálhatsz valaki otthonába. Ez a fajta egymás felé fordulás a középkorban még nálunk is létezett, amikor egy vándor szállást kért és mellé még ételt, italt is kapott. Napjainkban ez azért furcsán jönne ki. :-) Pedig annyira jó életérzés! Egyszerűen arról van szó, hogy ember találkozik az emberrel.

Természetesen tudatában vagyok az ellentmondásoknak, az erőszaknak és a mélyszegénységnek is. A zsúfolt nagyvárosokra ez sokkal inkább jellemző, de mi nagyon kevés időt töltöttünk ilyen helyeken. Vagy egyszerűen szerencsénk volt, hogy Indiának ezzel az arcával nem igen akadt dolgunk. Mosolyt láttunk, rengeteg őszinte mosolyt. Hogy szerény körülmények között is lehet ennyire megelégedve élni.  Na, ez eléggé szíven üti az embert! Tükröt tart a társadalmunknak.

Mindezek ellenére azt mondom, India nem való mindenkinek. Aki nem képes levenni a saját világlátó-szemüvegét; zavarja a személyes terét, ha bármikor megszólítják; aki a megszokott tisztaságot, rendszereket és rendet keresi, az csalódni fog. Mert ez ott is megvan, csak másképp. Indiához rugalmasság kell. Jó szándékú hozzáállás és nyitott szív. Meg egy kis humorérzék. Akkor viszont meg fog történni a csoda az emberrel. Átvarázsolódik. :-)

• Csodálatosak a könyveidben olvasható leírások. Bajáról szívből írsz, úgy, ahogy minden bizonnyal csak egy született bajai tud. De épp ilyen érzékletesek az Indiát körbeíró részletek is. Mindenhol jártál azok közül a helyek közül (városok, templomok), amiket megjelenítesz, vagy esetleg akad olyan jellemzés, ami kutatómunka eredménye?

• Én személy szerint nagyon fontosnak tartom, hogy a leíró részek hitelesek legyenek a könyveimben. Az első regény esetében adta magát a dolog, hiszen a történet közepén található útleíráshoz a saját útinaplómat vettem alapul. Teljesen pontosan szerettem volna átadni – szinte láttatni, éreztetni – azokat a képeket, hatásokat, amik engem is értek. A második könyvnél aztán fordult a kocka: ott előre megszületett bennem a sztori, és gyakorlatilag ahhoz kerestem meg a helyszíneket a második utam során. Persze ez jó kis ürügy volt arra, hogy vissza „kelljen” térnem. :-)

Például azért választottam a holi-ünnepség idejét az utazásra, mert tudtam, hogy abban a jelenetben fogom összetalálkoztatni Flórát és Ravit. Fontos volt megélnem az atmoszféráját ennek a fergeteges kavalkádnak, hogy igazán élethűen tudjam leírni. A Bölcs figurája is megvolt a fejemben, majd mikor az utunk a jaipuri Galtaji Templomba vezetett, annyira lenyűgözött, hogy éreztem, ezt bele kell valahová varázsolnom, így lett ez a könyvbéli Mester otthona. Rishikesben zajlik a zárójelenet, csak néhány sornyi a könyvben. Mégsem szerettem volna úgy írni róla, hogy soha be nem tettem oda a lábam. Egyébként tényleg különleges kisugárzása van a helynek. Viszont a fény ünnepét, a Diwalit nem éltem meg, na ez például csúsztatás ( –amúgy rengeteg videót láttam róla). Nyilván le lehetne írni ezeket a háttereket egy alapos kutatás után is, de bevallom,  én ezt így határozottan élveztem, és ezáltal hitelesnek is élem meg magam.  

Bajára visszatérve teljesen jó az észrevételed. :-) Sokáig vacilláltam. Az első könyvben csak „kisvárosként” említettem, a másodikban neveztem csak a nevén. Kitalálhattam volna egy fantázianevet is. De arra jutottam, hogy a valós leírás itt nem a képzelet hiánya, hanem főhajtás egy érték előtt. Arról a láthatatlan szövedékről beszélek, amit a „hely szellemé”-nek szoktunk nevezni. Ebbe bele kell merülni, ebben benne kell élni. És igen, bevallom, egy-két épületet azért itt átrendeztem. :-) (Az olasz irodaház igazán a bajai Múzeum épülete, a Rózsabokor tér valódi neve Roosevelt.) Jó, jó, ezt meg ráfogom a „szerzői szabadságra”! :-)

• Hol érezted Magad legjobban az utazásaid során?

• Először is, én egy Mérleg aszcendensű Mérleg vagyok, szóval ne is kérdezz tőlem ilyen „választásos” dolgot! :-) Másrészt soha nem tudnám kiválasztani. Minden nap történt velünk valami bámulatba ejtő dolog, egy nem várt élmény. Először azt hittük, csak egy-két különleges ajándék, de aztán tényleg végigkísérte az útjainkat. Ezek leginkább emberi kapcsolódásokhoz köthető dolgok. Persze a látnivaló is elképesztő volt. 

• Weboldaladon, a fehervaryandrea.com-on olvastam, hogy Földes Flórához hasonlóan, Te is jól beszélsz olaszul. Mi több, évekig éltél is Olaszországban. Onnan is hoztál Magaddal kulturális jegyeket?

• Igen, három évet éltem Olaszországban még a rendszerváltás után, a húszas éveimben. Akkor tanultam meg, hogy mennyire más, ha az ember turistaként utazik egy helyre, vagy sikerül beilleszkednie, és egy ún. belső perspektívából képes rálátni egy országra. Nyilván én Indiában nem tudtam elérni néhány hét alatt ezt az állapotot, de semmiképp sem az óvatos elszigetelődést, hanem a „keveredést” kerestem a helyiekkel. Utazás előtt azért mindig valamennyire felkészülök, de abszolút hagyok teret a tervezés mellett a spontán eshetőségeknek is.

• Visszatérve Indiához, az IN-DA-LIA-kötet vége felé egy Tagore-idézet olvasható a hitről: „A hit madár, aki érzi a fényt, és már énekel, amikor a hajnal még sötét.” Te megtaláltad-e az életedben a hitet?

• A hit kérdésében az a paradoxon, hogy az embernek előbb kell megelőlegezni a bizalmat, megengednie önmagának, hogy aztán a hite tapasztalattá válhasson. Ezt követően az már nem is hit, hanem tudás. Az első könyvem arról is szól, hogyan találja meg Flóra – ezzel párhuzamosan én magam is – Istent. Nem a „szakállas varázslóra” gondolok, hanem magára az Univerzum végtelenül bölcs rendjére. A Teremtés mozgatójára. A Belső Önvalóra. Valójában mindegy, ki hogyan nevezi önmagában. Számomra ez a saját tanúságtételem. Én ide jutottam el, és ide szeretném elvezetni az Olvasót. Hogy megértse, meglássa és megtapasztalja a hitet, Isten jelenlétét – mindabban és mindenben, ami őt körbeveszi – a saját életében.  

• Könyveidben megjelenik a lélekvándorlás tana, és olyan szép fogalmakról teszel említést, mint a lélekcsalád, az ikerlelkek, az ismerős lelkek, valamint az életfeladat. Te hiszel ezekben? S ha igen, utánajártál-e már korábbi életeidnek?

• Sok-sok éve foglalkoztatnak ezek a kérdések. Régen rengeteget olvastam ebben a témában. Szerintem nagyon fontos a kritikus hozzáállás, nem kell senkinek a készen kapott dolgait receptként elfogadni. Én szeretem a saját bőrömet a „vásárra vinni”, hogy a személyes megéléseimre, megtapasztalásaimra építhessek. Gondolok itt a transzlégzésre, a jógás elvonulásra, az asztrológiai megfigyelésekre és számos más fantasztikus ősi technikára is. Aztán a saját tapasztalataimból gyúrom az esszenciám. Mindenkinek azt ajánlom, hogy rakja össze a saját tapasztalati „csomagját”.

Az első pálmalevél-felolvasásomon egy olyan életemről beszéltek, ahol egy nagyon szegény családból felemelkedett Bharatanatyam-táncosnő voltam. Aki igencsak kihasználta a férfiakat és ezért sok nő „átkát”, terhét viseli magán. Hát ebből a két mondatból született meg bennem a második regényben Lia 100 oldalas története.  Utána olvastam a dévadászi-létnek, próbáltam elképzelni és megérteni a személyiségét. Egyfajta meditatív állapotban kibomlott előttem, filmszerűen lepergett – részletekben adagolva – az egész élete. A jelen életemben megnyilvánuló, nőiséggel kapcsolatos „bénázásaim” levetkőzéséhez mindezen át kellett passzírozni magam. Foglalkozni vele, kiírni magamból, akár egy „terápia”.

Időközben a gomolyogva haladó világnézetem annyiban módosult, hogy az előző életek sorát ma már nem lineárisnak, tehát időben egymást követőnek, hanem párhuzamosnak, vagyis inkább egyidejűnek tekintem. Talán majd egyszer beleszövöm ezt is egy történetbe, még nem tudom. :-) Ha az ember kicsit beleássa magát ebbe a kérdésbe, egy idő után már nem is annyira misztikus, hanem inkább természetes, hogy milyen lelkek veszik körül és miért. 

• Tudod-e, mi az életfeladatod, s képes vagy-e ezt az életedet ennek megfelelően élni?

• Életfeladatomnak az írást tartom. Te jó ég, ez itt egy egyszerű és rövidke mondat, de ennek kiejtéséhez rémesen hosszú út vezetett! Még mindig van dolgom vele, néha hullámvasútra ülök: alapvetően a mennyekben érzem magam ettől az érzéstől, máskor kicsit még ostorozom magam, miért nem írok többet, jobban vagy haladok gyorsabban. :-)

A második regényben, amikor Flóra a bútorok iránti szeretetéről ír, oda pontosan azt az érzést forgattam bele, ami engem elönt, miközben írhatok. Semmihez sem fogható állapot számomra. Hiszem, hogy mindenkiben csírájában ott lakozik egyfajta kreativitás, és az lenne a dolgunk, hogy ezt felfedezzük, felneveljük és ápoljuk magunkban. Ezek a magunk kis teremtései, vagyis isteni teremtő lényünk megtapasztalása. Örömben tart, és általa a rezgésünket megemelve hasonló minőségű dolgokat tudunk magunk köré vonzani. De ezt nap mint nap gyakorolni kell. Ahogy már mondtam, az elmélet nem elég. (Ezt nyomatékosan üzenem saját magamnak is. :-))  

• Földes Flóra, miután rájött, hogy a történeteknek és azok átadásának mágikus ereje van, ennek szentelve életét akar hozzátenni valamit a világhoz. Mi az, amit Te teszel hozzá?

• Igen, ez teljesen szimbolikus. :-) Amit önmagamba leásva felhozok a felszínre, azokat a „tanulságokat” szeretném átadni másoknak mintegy történetmesélőként.  Azt fedeztem fel, hogy az én eszközöm, hogy ezeket a meglelt alapigazságokat becsomagolom, és érdekes, izgalmas történetekbe forgatom. Az ember azt hiszi, egy kellemes romantikus regényt olvas, miközben a felszín alatt beléhatolnak a spirituális „üzenetek” is.  

Valójában a természetfelettit szeretném kézzelfoghatóvá tenni, rámutatni, hogyan épül be a hétköznapi életünkbe. Ez a szándékom. Aztán, hogy ez mennyire valósul meg, azt már nem tudom. Soha nem célom, hogy magamról meséljek, még ha egy szerző kicsit mindig is ezt teszi. Azt szeretném, ha az Olvasó saját magára ismerne, egy saját történetét hívná elő és a saját életében történne meg a felismerés élménye.  

Ha már a mágiánál tartunk, elmesélek valami érdekeset. A második regény írása közben igen furcsa dolog történt velem. Megírtam egy-egy szakaszt, az meg néhány héten belül bekövetkezett az életemben. Mondok néhány példát. Flórának Salvatorével van egy kis jelenete egy kávézóban, erre egy hét múlva valaki – aki még csak nem is bajai – meghívott épp arra a helyszínre  néhány barátnőmmel. Az indiai szálnál kellett némi káosz egy későbbi csavarhoz. Kitaláltam, hogy legyen egy kisebb zavargás a repülőtéren, erre indulásom előtt két héttel felhívtak, hogy hallottam-e a hírekben, hogy lelőttek egy pakisztáni gépet, és néhány repülőteret le fognak zárni... Volt, hogy beleírtam egy zenét, amire a szereplőim táncoltak, erre másnap beléptem egy helyre és épp az a szám csendült fel…

Aztán ez Indiában is folytatódott. Az útszéli bölcs, akinek a monológja már megvolt a fejemben, Rishikesben tényleg leült mellém. Máskor egy indiai táncos előadásra tévedtünk (egy falragasz vezetett oda, épp mellette vacsoráztunk), ahol megláttam a színpadon azt a lányt, aki kiköpött mása volt az általam megírt Liának. Mintha életre kelt volna!

Persze, most kellene valami magvas konklúzió, hogy mi ez az egész, de magam sem tudom. Csak annyit mondhatok, a mágia körülöttünk él. Nincsen számomra ennél lenyűgözőbb! A könyveim számomra olyanok, mint az útjelző táblák. Számos dolog e köré rendeződik, és a könyvekben leírtak néha a legfurcsább módon kerülnek összefüggésbe a valós életemmel, ami által fejlődök és tapasztalok.    

• Lehet-e tudni valamit a legújabb kötetről, aminek a címe már nyilvános: IN-DIA-DÉM? Flóra és barátainak története folytatódik? Jön egy újabb kanyar az úton?

• Az első részben leginkább valós szereplőkkel dolgoztam, ami kissé megkötötte a kezem fantázia terén, ezért jelent meg sok új szereplő a második kötetben. Ők mind megmaradnak a harmadik részben is. Flóra most nem fog Indiába menni, de ettől függetlenül India markánsan bele lesz fűzve a történetbe. Kicsit más lesz a szerkezete. A cím szójátékában a „démon” a bennünk lakó félelmeink, visszahúzó erőink feldolgozására vonatkozik, míg a diadém mindennek a megkoronázása.

Jaj, még mesélnék róla rengeteget, de nem szeretném ellőni a meglepetéseket!  

• Mikorra várhatják az olvasóid ennek a könyvnek a megjelenését? 

• A könyv a fejemben már két éve megvan, de gondolom ez a válasz így senkinek sem kielégítő. :-) Jelenleg egy másik projekten dolgozom, amiről eddig nem beszéltem, de  most elárulom. Az első regény angol nyelvű kiadását készítjük elő egy indiai kiadóval, aminek a leszervezése legalább olyan izgalmas számomra, mint egy kalandregény. Teljesen ismeretlen vizekre evezek.  De addig nem tudnék úgy sem nyugodni, míg nem élem meg ezt a vágyam.

A harmadik kötet megírása ezt követően fog történni, de határidőt nem szeretnék mondani, azzal rettenetesen nyomasztanám magam. Annyit ígérhetek, hogy igyekezni fogok. :-)

Tűnődtem a napokban a már megjelent interjúkon. Hogy mi mindent tanulhatunk másoktól. Hogy mi az, amit én ettől a 4 fantasztikus nőtől kaptam a beszélgetéseink alkalmával.

Adott élethelyzetekben biztosan eszembe fog jut Fanni (https://www.instagram.com/roka.fanni/) bátorsága. Ez a lány képes volt az elszenvedett kudarcok ellenére visszatérni ahhoz, amit a legjobban szeret. Nem hagyta nyugodni a kis hang, ami újra és újra szembesítette azzal, hogy ami történt, az csak egy bukkanó volt az előtte álló hosszú úton… S végül ahelyett, hogy elnyomta volna e sugallatokat, hallgatott rájuk, s megtette az első (legfontosabbnak mondható) lépést.

Ugyanez történt Csillával (https://www.instagram.com/csillagom.ncs/) is, aki újult erővel tért vissza a közösségi életbe, megteremtve ezzel az „együttnő”-kampányt. Egy olyan kezdeményezést, ami a másik elismerését és támogatását szorgalmazza az irigykedés és gonoszkodás ellenében.

Nóra (https://www.instagram.com/egyminimalistanaploja/, https://www.instagram.com/zoldgardrob/)pedig képes volt arra, amire sokan nem. Életmódot váltott. Búcsút intett a felhalmozásnak, legyen szó kacatokról vagy a divatvilág újabb és újabb kifutós ruhadarabjairól.

De Niki sem a divathullámokat követi, mikor úti célt választ magának. Kis hazánk ismertebb pontjai mellett felkeresi a szem elől rejtett csodahelyeket is, lombkoronasétányokkal és erdőfürdőzéssel ismertet meg minket…

4 olyan nőről írok most, akik személyiségükkel, mosolyukkal beragyogták a napjaimat. S emellett mindannyiuktól kaptam egy kis útravalót is a batyumba. Hálás vagyok nekik, amiért nyíltan és barátsággal fogadták a megkeresésemet, és elénk tárták életük kisebb vagy nagyobb szeletét.

A sorozat folytatódik...

Sorsfordító változás... Ezúttal Kelemen Nóra történetét ismerhetitek meg

Január 1-jén belevágtam egy 1 hónapos minimalista lomtalanítós kihívásba. Mondhatnám, hogy kétkedve láttam neki a napi feladat kivitelezésének, de ez nem lenne így igaz. Pontosan tudtam, hogy sok olyan dologgal vettem körbe magam az évek alatt, melyekre valójában nincs is szükségem.

Azok kedvéért, akik nem hallottak erről a játékról, azért elmondanám, hogy itt a hangsúly nem azon van, hogy a kukába dobjuk a felesleges holmikat. Hanem azáltal, hogy – mondjuk – elajándékozzuk, újrahasznosítjuk (szerintem ez is belefér), vagy éppen eladjuk mindazt, amire már nincs szükségünk, visszanyerjük tiszta és kacatmentes életterünket. Én legalábbis így éltem meg január hónap napjait. Sok mindent elajándékoztam, persze jócskán akadtak olyan dolgok is, amik a szemétbe kerültek. Azt hiszem, mindaddig, míg nem töltöm fel az immár üres helyeket újabb (később megint csak kidobásra ítélendő) tárgyakkal, jól végeztem a dolgom. Mert valahogy a lomtalanítás közben érlelődött bennem tovább, hogy amennyiben tényleg csak azt veszem meg, amire szükségem van, jó eséllyel nem kell majd beiktatnom még egy ilyen nagyszabású projektet.

Sokat köszönhetek végső soron a kihívásnak és hazai életre hívójának, Kelemen Nórának, akinek neve összekapcsolódik többek között a Zöld gardróbbal is (https://www.zoldgardrob.hu/, https://www.instagram.com/zoldgardrob/)

• Pontosan mennyiben is?

• Hogy mennyire kapcsolódik össze a nevem a Zöld gardróbbal? Leginkább teljesen, azt hiszem. A Zöld gardrób az én kis tudatos ruhatár-építő projektem, aminek keretében egy webshopot és egy hozzá kapcsolódó blogot is üzemeltetek. Próbálom hírét vinni velük a fenntartható divatnak és egyben ellátni az azt igénylőket ilyen ruhadarabokkal.

• Életmód tanácsadóként próbálsz javítani a hozzád fordulók életminőségén. Miben tudsz konkrétan segítő kezet nyújtani?

• 2015 óta a minimalizmus segítségével élem a mindennapjaim, hozom meg a döntéseim. 

A minimalizmus nem más, mint annak az élethosszig tartó gyakorlása, hogy eldöntsük, mi igazán fontos számunkra és mi nem. Mi képvisel értéket az életünkben és mi nem.

Az időközben szerzett tapasztalataimat szeretném megosztani másokkal, és segíteni őket abban, hogy megtalálják a saját útjukat, válaszokat a kérdéseikre. Mindezt a minimalizmus eszköztárának segítségével teszem. Ez a célja az Insta/Facebook-jelenlétemnek és a tanácsadásnak is egyaránt. (https://www.facebook.com/egyminimalistanaploja, https://www.instagram.com/egyminimalistanaploja/)

Konkrétabban a kedvenc témáim:

– Minimalizmus mindenkinek – azaz hogyan segíthetik a minimalizmus eszközei a mindennapjainkat,

– Rendezett otthon – hogyan lehet nyugodt otthoni környezetet teremteni,

– A TE ruhatárad – kapszularuhatár és tudatos, fenntartható ruhatár építése,

– Tudatos vásárlás,

– Slow life,

– Álomélet – azaz hogy hogyan találd meg a céljaid és az azokhoz vezető utat az életedben.

Valami ilyesmi... Pár mondatban nem könnyű ezeket összefoglalni. :)

• Mi is az a kapszularuhatár?

• Ez volt az első dolog, amivel kapcsolatban találkoztam a minimalizmus fogalmával. Olyan nagy hatással volt rám, hogy életem egy része még mindig a ruhák körül forog. Sosem gondoltam volna, hogy ez valaha is így lesz.

A kapszularuhatár egyébként nem más, mint egy viszonylag kevés ruhát tartalmazó kollekció (általában 30-40 db), melyet általában évszakonként állítanak össze. Lényege, hogy a benne lévő darabok jól illenek egymáshoz (ezért sokféle szettet ki lehet hozni belőlük) és a viselőjükhöz is, ezzel mind megkönnyítve, mind megszépítve az életet. :)

Persze erről is lehetne még órákat beszélni. :)

• Hogyan, milyen elgondolás alapján fordítottál az életeden? Mióta és milyen formában van jelen nálad a minimalista szemléletmód?

• Ez egy szép lassú folyamat volt, aminek most is a kellős közepén vagyok. Hiszen élem az életem. :) Sok munka, sok gondolkodás, rengeteg tanulás van benne. De minden akkor kezdődött, amikor 2015-ben úgy éreztem, hogy valaminek történnie kell, mert ami van, az már nem működik sehogysem. Ekkor találkoztam a minimalizmussal. Az időzítés tökéletes volt, éppen erre volt szükségem. Az életem pedig teljesen megváltozott. Nyugodtan mondhatom, hogy magamra találtam úgy, mint addig sosem... 

• Hogy élted meg a változást?

• Egy szóval: sorsfordítónak. Akárhányszor visszagondolok arra, honnan indultam, mindig eszembe jut, hol lennék most, ha ez az egész nincsen... Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt az utat megtaláltam.

• Egyébként vannak, akik inspirálnak? Vagy mindent a saját elgondolásod alapján valósítasz meg?

• Persze, sokan. Az egész témakört a YouTube-ról ismertem meg annak idején. Még most is sok YT-videót nézek a témában. Nagyon szeretem őket.

• Küldetésednek érzed-e az általad követett elvek terjesztését?

• Teljes mértékben. Szerintem ezekről mindenkinek kéne hallania. Annyi jó dolog van köztük, hogy mindenki tud magának választani belőle olyasmit, ami segíthet az életében. Tényleg mindenki.

• Mit tanácsolnál azoknak, akik most kívánnak valami hasonlót megvalósítani?

• Legyenek türelmesek magukkal. A változás időt igényel. És ne akarjanak tökéletesen csinálni semmit. A tökéletes nem létezik... A fejlődés viszont nagyon jó élmény!

• Számomra a te nevedhez kötődik a bevezetőmben is említett lomtalanítós kihívás, hiszen nálad láttam itthon először. Hogy élted meg a januárt? Jöttek-e már visszajelzések azoktól, akik csatlakoztak a játékhoz? Lesz-e folytatás?

• A minimalista kihívást egyébként nem én találtam ki, hanem a 'The Mininmalists'-fiúk: Joshua Fields Millburn és Ryan Nicodemus... Tőlük van az ötlet, minden kredit az övék. :)

Még sosem írtatok ennyien az élményeikről, mint ennek a kihívásnak a kapcsán. Úgy vélem, szuperül sikerült! Sokan csináltuk együtt. Nagyon élveztem.

Most is épp folytatódik a dolog... februárban és márciusban digitális lomtalanításban vagyunk...

Az a helyzet, hogy ha minimalizmusról kezdünk beszélgetni, általában a lomtalanításnál indítunk. Valamiért a legtöbben sokkal több fizikai dolgot halmozunk fel az életünkben, mint amennyivel elégedettek és jól funkcionálók lennénk. A sok lom, ami körülvesz minket, akár tudatosul bennünk, akár nem (legtöbbször nem), csak lehúz. De ezt csak akkor érezzük meg igazán, amikor elkezdünk megszabadulni a feleslegtől. Legalábbis velem így történt.

• Mit takar a slow life kifejezés? Te ezt hogyan értelmezed?

• Számomra a lassítás egy olyan tanács, ami mindig jól jön. Nagyon fel vagyunk pörögve. Sokat rohanunk. Rengeteg az elfoglalt ember. Temérdek a „Hogy vagy? – Kösz jól, csak sok a dolgom, nincs időm semmire...”- típusú beszélgetés.

Nekem a slow life azt jelenti, hogy visszatérek kicsit önmagamhoz, befelé is fordulok, nem csak kifelé. És nem türelmetlenkedem, nem halmozom a feladatokat, programokat, teendőket. Egy szóval lomtalanítani és nem csak a tárgyak között, de a fejünkben és az életünk minden más területén is.

• Mit értünk fenntartható vagy ökodivat alatt?

• A fenntartható divat nagyon sokszínű dolog. Leginkább egy elfordulás a fast fashion – azaz gyors divat – elvtelen elveitől, és egy útkeresés a valóban környezetbarát és etikus ruhakészítés, -vásárlás és -használat felé. Igazából ez egy életstílus, egy világlátás, mely sosem áll meg a divat vagy az öltözködés határainál, hanem mindenre kihat az életünkben. Egy fenntarthatóbb, tudatosabb életmód része.

• Mi a véleményed a használtruha-vásárlásról?

• Hu, sokminden. :)

A 'second hand' a fenntartható divat egyik nagy ága. Valószínűleg, ha most abbahagynák minden ruha gyártását a világon, és csak azokat hordanánk, amik már itt vannak köztünk, akkor is elég ruhánk lenne még hosszú évtizedeken keresztül a Földön.

Minél hosszabbra ki tudjuk húzni a használatát, annál fenntarthatóbb lesz maga a ruhadarab. Így a másodkézből való vásárlás nagyon jó opció fenntarthatósági szempontból.

Persze vet fel kérdéseket is bőven a dolog... Mondjuk a minőség, a ruhaanyagok egészségre gyakorolt hatása, hogy hova kerülnek a levetett ruháink... ez egy nagyon bonyolult téma. Én is csak a felszínt kapargatom...

• Persze mindig van min változtatni, de talán egyre többen állnak rá a tudatosabb, tisztább, zöldebb életre... Mi a tapasztalatod? Jó felé haladunk? Jó az irány?

• Úgy érzem, egyre többeket érdekel ez a dolog. Azt is tapasztalom a saját bőrömön, hogy környezettudatosan élni nem könnyű. Nem erre rendezkedett be a mai világ. De bizakodó vagyok. Szerintem egyre jobban csináljuk. :)

• Az elmaradhatatlan kérdés természetesen a könyvekre vonatkozik. Szoktál olvasni? Van rá időd? Mik a kedvenceid?

• Nem vagyok nagy olvasó. Most éppen Jen Sincero: Vagány vagy! című könyvét lapozgatom. Ezt a polcról vettem le itthon. Néhány éve már elolvastam, most pár hónapja újra a kezembe került. Néha-néha beleolvasok... nem haladok gyorsan.

Az ilyen jellegű könyveket szeretem amúgy, szépirodalmat már évek óta nem olvastam, azt hiszem. Nagy híve lennék a hangos könyveknek egyébként, ha lenne rájuk időm. Mostanában nem nagyon van, inkább mással foglalkozom...

Nóra blogján, amit a zoldgardrob.hu oldalon találtok, további érdekességekről is olvashattok, illetve bekukkanthattok a kizárólag fenntartható ruhadarabokat fevonultató boltba is. 

(Szöveggondozás: @double.check.now)

„Megtanultam, hogy kell a hozzám dobott kövekből erényt kovácsolni...” – Naár Csilla a következő beszélgetőpartnerem

Szeretem a magyar alkotók által megálmodott és a saját kezükkel kivitelezett dolgokat. Történetük van. A történetekért pedig, mint az már sokak számára kiderült, egyenesen rajongok.

Ezenkívül hiszem, hogy egymást segítve és felemelve tovább juthatunk, mint értelmetlen s az esetek többségében lélekölő versengéssel. Főleg a nőtársadalomnak van szüksége ilyen szintű támogatásra. Számomra ezt jelenti többek között az #együttnő címke, ami a napokban jelent meg az Instagram világában.

• S Te, Csilla? Milyen formában kötődsz ehhez a címkéhez?

• A tavalyi év februárjában egy női kézműves alkotótársam a saját facebook-oldalamon vádolt meg, kért számon. Az oka erre mindössze az volt, hogy (elmondása szerint) egy általa is használt technikát másoltam. Ez a technika egy sokak által régóta használt tudás, amit én még Édesanyámtól tanultam meg.

Sajnos emiatt az egész miatt a tavalyi évemet „bezártságban” éltem, nem voltam nyitott más készítők felé. Féltem, hogy vajon mikor és mivel kötnek megint belém. Nagyon rossz érzés volt így élni. Ez év januárjában aztán, amikor egy kedves készítő érdeklődött, tanácsot kért tőlem, és én megint csípőből kitértem inkább a válasz elől, elgondolkodtam: ha így folytatom tovább, ugyanolyan leszek... ez nem én vagyok!

Ekkor döntöttem el, hogy nem adom tovább ezt a negatív érzést. Hiszek a karmában, hogy amit adok, azt is kapom. Minden nap „képzem és edzem” magam arra, hogy ismét nyitott legyek.

Hát ezeken járt éppen az eszem, amikor egy nap (székemben hátradőlve) jött egy ötlet, hogy kitalálhatnék valamit az Instagramra, aminek segítségével mi vállalkozók tudunk egymásra nőként és akár anyaként is figyelni. Elsősorban nőként, mert sok olyan remek vállalkozó is van közöttünk, aki még nem anyuka.

Ennek módjára szerettem volna kitalálni valamit. Hogy ezek a nők mind érezhessék azt, hogy siker jut mindenkinek, s egymást támogatva előrébb juthatunk, mint ha folyamatosan versenyt futnánk. Végül létrehoztam egy sablont, ami alapján vállalkozó nők meghívhatják egymást a kihívásba, aminek elindítása előtt egyeztettem @babymountain.himalaya Évával és @hooplasewing Orsival, hogy lennének-e ebben partnereim. Mindketten rendkívül kedvesen reagáltak, és teljes mellszélességgel támogattak.

• Milyen kapcsolatban vagy Évával és Orsival?

• Nekem ők a példaképeim. Tetszik a kommunikációjuk, a stílusuk s a miliője annak, amit maguk köré felépítettek és amit a márkájukkal képviselnek.

Mikor felhívtam őket az ötletemmel, rögtön tudtak azonosulni vele. Mindannyian éreztük, de végül Évi öntötte szavakba, hogy innentől kezdve – e kihívás által is – egy láthatatlan szál köt minket össze. Számomra ez olyan sokat jelentett, hogy úgy éreztem, nekem már akkor is megérte belevágni, ha csak őket kettejüket nyertem meg magam mellé vagy magamnak.

• Mit jelképez pontosan a választott címke?

• Orsival beszélgettünk arról, hogy valamilyen kulcsszóval, egy hashtaggel kéne jellemezni ezt az egészet. Szinte bármiféle gondolkodás nélkül jött az „együttnő”-kifejezés. Mondtam is Orsinak, hogy ez annyira jó ötlet, olyan gyorsan jött, hogy még az sem biztos, hogy tényleg az én ötletem. Talán olvastam valahol, és megragadt bennem.

Így végigböngésztem az Instagramot, a Google-t, beírtam én mindenhová ezt a kifejezést, hogy tudjam, használta-e már valaki, szerepel-e ez már valahol. Nem szerettem volna más kampányába vagy ötletébe belemászni. Nagy-nagy örömmel láttam aztán, hogy ezt senki nem használja még.

Az #együttnő-hashtag egyébként két dologra utal: először is, hogy együtt nőként, aztán meg, hogy együtt növünk. Vagyis segítjük egymást a növekedéshez. Szóval annyira klasszul leírja, amiről szól ez az egész, hogy utólag azt gondolom, isteni szikraként bukkant fel a semmiből és jött a számra. Hiszen nem hogy napokat, de még perceket sem kellett gondolkodnom rajta.

Így indult útnak febuár elején ez a kis kampány. Nem biztos, hogy lesz nagy visszhangja. Fogalmam sincs, meddig fog terjedni. Nem tudom, hogy az emberek részt vesznek-e majd benne. Egy azonban biztos: én szeretem, a magaménak érzem, és ahogy említettem az előbb is, már nyertem vele. Személy szerint Orsit és Évit, akikkel, ha majd találkozunk egy vásáron, biztos vagyok abban, hogy megöleljük egymást, majd egy jót kávézunk, teázunk. Illetve azt is tudom, hogy ha bármi kérdésem lesz, hozzájuk fordulhatok bizalommal, és természetesen ők is hozzám.

• Mit jelent számodra hazai alkotónak lenni?

• Ez egy csodás dolog. Elsősorban minőségi és szép árut jelent. Akit csak ismerek, mindenki minőségi alapanyagokból, tiszta szívvel és szeretettel alkot igényes és látványos termékeket. Mindemellett – ahogy írtam is a posztom alatt, ahol kiraktam a flatlay-képet az „együttnő”-kampányhoz – azt érzem, hogy nagy felelősség is. Azt szeretném, hogy aki engem keres meg, az pozitívan élje meg azt, hogy hazai alkotótól vásárol, és azután is bátran forduljon más magyar készítőkhöz.

• Milyennek képzelsz egy hiteles vállalkozói társadalmat?

• Az elsődleges és legfontosabb az lenne, hogy ne rivalizáljunk, ne gonoszkodjunk egymással, hanem építsük és segítsük egymást minden tekintetben! Ne használjuk ki a másikat! Ezenkívül én például igyekszem olyan embereket magam köré gyűjteni, akik hozzám hasonló nézeteket vallanak.

• Főleg gyermekekre, babákra szabott termékeid vannak. Mi mindent készítesz?

• Pelenkázó és hagyományos használatra való neszesszert, babafészket, cumiláncokat, rágókákat... Elsődlegesen ezekkel a termékekkel kezdtem, de a gyermekek mellett nagyon nagy szívügyem a zerowaste-szemlélet. Több, mint 2 éve készítek erre szolgáló dolgokat. Pl.: konyhai törlőt, kenyereszsákot, bevásárlószütyőket, sminklemosó-korongokat. Aztán akad még valami, ami alátámasztja az általam képviselt zerowaste-vonalat. Minden termékemen található egy címke, ami a szokásos mosási útmutatót és a márkajelzést tartalmazza. És ez a címke úgynevezett magpapírból készül @egigerofagrafika Viki jóvoltából. Ez az ő találmánya, ami valójában egy csoda. Papírokat áztat be vízbe és hasznosít újra, majd magokkal szórja be őket. Tehát a címkéket el lehet ültetni, s ezekből bazsalikom, kakukkfű, citromfű és százszorszép nő. A vásárlóim nagyon szeretik ezt az újdonságot, én pedig úgy gondolom, hogy páratlan, amit Viki képvisel, s valójában minden, amit csak készít.

• Honnan jött egyébként a varrás szeretete?

• Édesanyám varrónő. Gyerekkoromban nagyon sok ruhát készített nekünk. Én pedig mindig a varrógép mellett ültem, s néztem őt. De sose tanultam meg varrni, és nem is igazán vágytam rá. Míg terhes nem lettem első kisfiammal. Mentőtiszt vagyok, s mivel ez veszélyeztetett szakmának számít, így nem járhattam dolgozni. Rengeteg időm szabadult fel, ezért úgy gondoltam, varrok a kisfiamnak egy rácsvédőt, pelenkázó neszesszert, meg egyéb apróságokat. Ezt annyira élveztem, hogy nem telt el úgy nap, hogy ne ültem volna le a varrógépem mellé. Megajándékoztam az összes barátnőmet, az összes rokonomat mindenféle általam varrt – akkor még szépnek nem mondható – dologgal. Végül 2017 novemberében életre kelt a Csillagom.

Egy nagy álom beteljesülése volt ez. Hinni sem mertem korábban, hogy idáig eljutok, és hogy a hobbim egy tökéletesen életképes vállalkozássá növi ki magát. Azt mindig is sejtettem, hogy megmarad a varrás az életemben, de azelőtt nem gondoltam volna, hogy ekkora részét teszi majd ki.

• Hosszú ideig csak a termékeidről lehetett képeket látni, aztán jött egy kedves bemutatkozás...

• Kicsit – mi is a legjobb szó rá – önbizalomhiányosnak gondolom magamat. Bár azt mondják az emberek, hogy ez kívülről nem így látszik. Tény, hogy én nem szeretem mutogatni magam, mint ahogy nagy nyilvánosság előtt sem szeretek beszélni. De elhatároztam, hogy muszáj lépnem egyet előre. Az emberek kíváncsiak arra, hogy ki van egy-egy márka mögött, mint ahogy én is az vagyok. Mindig nagy-nagy örömmel nézem, mikor bemutatkozik valaki, és az arcát adja ahhoz, amit csinál.

A másik célom pedig az volt, hogy amikor majd újra lesz vásár – én ugyan eddig nem voltam egyen sem – akkor ott már tudják az arcomat párosítani a márkámhoz. Hogy igen..., ez itt a Naár Csilla, a Csillagom Csilla... Összességében ez volt a szándékom a megjelenéssel.

• Hogyhogy még nem vásároztál soha?

• Nem sikerült még akkora készletet felhalmoznom, hogy el tudjak menni egyre. Egyedi igények alapján dolgozom, és hónapról hónapra úgy tele vagyok megrendelésekkel, hogy a szabadidőm – amíg a gyermekeim alszanak – nem tette lehetővé, hogy készletet raktározzak. Persze ezért nagyon hálás vagyok, de tényleg hiányzik a bakancslistámról, hogy eljuthassak egy vásárra.

• Engem nagyon érdekelne, ki most Naár Csilla? Na és ki szeretne lenni?

• Egy kétgyermekes feleség, aki mentőtiszti végzettséggel rendelkezik. A hivatásom egyébként a másik szerelmem.

Aztán imádom az anyagokat, a színeket összeválogatni. Szeretek emberekkel beszélni. Jól esik, amikor kíváncsiak a véleményemre, hogy például én milyen anyagot milyennel párosítanék. Szeretem azt a fajta pörgést, hogy mindig meg kell tanulnom új dolgokat. A marketingről, az anyagbeszerzésről, a beárazásról, a boltokba kerülésről...

S hogy ki szeretne lenni Naár Csilla? Egy boldog ember, akinek van egy márkája. S elhinni azt, hogy ez jó, és ez elég. Ennyi szeretnék én lenni... boldog... a családommal együtt...

• Könyvmoly létemből kiindulva nagyon érdekel, szoktál-e olvasni? Milyen témájú könyveket szeretsz?

• Nagyon szeretek olvasni. Most kevés lehetőségem adódik erre, mivel minden szabadidőmet a varrásnak szentelem. De a gyermekeim előtt nagyon sokat olvastam. Amikor ők megszülettek, akkor pedig róluk, a gyermekpszichológiáról, a nevelésről, hogy nekik és velük milyen könyveket érdemes olvasni.

Egyébként velük minden este olvasunk. Nagyon fontos számunkra a férjemmel, hogy a szintüknek megfelelő könyvekkel zárjuk a napot. Rengeteg kötetet vásárolunk a gyerekeknek. Szeretjük együtt felfedezni, elolvasni őket. Remélem, ők is nagy könyvfalók lesznek.

Szöveggondozás: @double.check.now

„Mert a csodák körülöttünk vannak!”

A fenti mottóval indul Kaprinyák Niki Instagram-oldala, a @csodahelyek.hu (https://www.instagram.com/csodahelyek.hu), amin igényes tartalmat, szebbnél-szebb képeket, idézeteket és rengeteg információt találhat az ott barangoló. Nézegetem a fotókat, és újra csak megerősítést nyer bennem a felismerés, hogy nem kell a világ végére menni ahhoz, hogy csodákat lássunk. Hogy mindent, amit e táj s e vidék ad nekünk, olyan érdeklődő szemmel kéne néznünk, mint ahogy Niki is.

 Az ember iskolás korában sok helyen megfordul az osztálykirándulások alkalmával. Akkor ez egy kötelező program, kötelező elemekkel, s némi szabadon tölthető idővel, ami többnyire szuvenírvásárlásról szól. Egészen más felnőtt fejjel felfedezni valamit.

• Te hogy gondolod ezt Niki? Ha jól sejtem, sok olyan helyszínt bejártál már, amit korábban gyermekkorodban is láttál. Más érzés, ugye?

• Természetesen más, és ez nem csak a gyerekkor-felnőttkor viszonylatában igaz: akár egy év különbséggel is tud újat mutatni egy hely. Nagyon fontosnak tartom az élményeket, amelyek megszépítik és emlékezetessé teszik az adott kirándulást, túrát. Számít, hogy kivel és mikor utazunk, milyen lelkiállapotban és milyen életszakaszban vagyunk, így egy csodahelyre visszaemlékezve ezeket az élményeket is fel tudjuk idézni. Szerintem csak így érdemes utazni!

• Emlékszel az osztálykirándulásokra? Van olyan köztük, ami a helyszín miatt hagyott Benned maradandó nyomot?

• Nem is egy! Alföldi gyerek lévén főként az Északi-középhegységbe jártunk kirándulni, túrázni. Mai napig szívesen emlékszem vissza a bükki táborokra Cserépváralján, a bózsvai, pálházai osztálykirándulásokra, a bogácsi strandolásokra, a várak meghódítására. Voltak napok, amikor 20-30 km-t túráztunk, közben megismertük az erdőt, a legfontosabb látnivalókat, és mindezt a barátainkkal tettük. Csodálatos időszak volt ez az életemben.

• Honnan jött ez az utazási szenvedély?

• Nem tudom, szenvedélynek lehet-e nevezni, hogy szívesen vagyok úton, és fedezek fel újabb és újabb helyeket. Van bennem egy nagy adag felfedezési vágy és kíváncsiság, mindkettőnek nagy hasznát veszem gyerekkorom óta. Kezdetben csupán a magam örömére utaztam, mert kikapcsol és feltölt, ma pedig már felelősséggel tartozom a www.csodahelyek.hu olvasói felé. Nagy boldogság számomra, ha másokat inspirálni tudok arra, hogy ők is útra keljenek.

• A sok választható desztináció közül, Te megmaradsz hazánkban és annak környékén. Mi ennek az oka?

• Nem szeretek repülni :) Volt egy időszak az életemben, amikor keresztbe-kasul bejártam Európát, voltam a tengerentúlon, sokat repültem, világot láttam. Később ez változott, egyre gyakrabban választottuk a férjemmel a kocsit a repülő helyett, és inkább a szomszédos országokba utaztunk. 2020-ban még tovább szűkült a kör a járvány miatt, hiszen a legtöbben kényszerűségből maradtunk itthon, és kirándulunk kizárólag Magyarországon lassan már egy éve. Ez utóbbi nekem nem áldozat, szívesen barangolok itthon, egyszerűen nem tudnak elfogyni a bakancslistás helyek a felsorolásomról.

• Mi alapján választasz látnivalót, úti célt?

• Nyitottam egy google-térképet, ahol jelölöm a felfedezésre váró helyeket. Ez nagy segítség abban, hogy lássam, mely területekre koncentrálódik a figyelmem, és hova lenne érdemes újra visszatérni. Inspirálódni a Csodahelyek Magyarországon csoportból szoktam, de előfordult, hogy a véletlennek köszönhetően bukkantam rá egy-egy csodahelyre.

• Miben áll számodra egy ilyen csodahely felfedezése? 

• Amikor létrehoztam a Csodahelyek.hu oldalt, az volt az elsődleges célom, hogy az olvasókat rávezessem: akár a szomszédos településen, a közeli erdőben is találhatnak kincseket. Sokszor átrepüljük az óceánt, miközben a saját lakóhelyünk értékeivel sem vagyunk tisztában. A járvány sokaknak segített felismerni az itthoni értékeket, és büszkén mondhatom, hogy a Csodahelyek Magyarországon facebook-csoportunknak már több mint 450 ezer tagja van. Mindenki a hazai csodahelyekre kíváncsi :)

• Te hiszel a természet gyógyító erejében?

• Maximálisan! Egyrészt magamon is tapasztalom a természet nyugtató erejét egy-egy stresszesebb munkahét végén, másrészt olvastam, hogy szakértők évtizedek óta kutatják az erdei környezet fiziológiás és idegrendszeri hatásait az emberre. Japánból indult egy remek módszer, az ún. erdőfürdőzés, amely bizonyítottan erősíti az immunrendszert, csökkenti a stresszt, a szorongást, a depressziót és a vérnyomást is. Helyreállítja a koncentráló készséget, nyugtatja az idegrendszert és egyensúlyi állapotot hoz létre bennünk. Az egyik hazai erdőfürdőzés vezetővel készítettem erről nemrég egy interjút, sok érdekességet osztott meg velem a természet gyógyító erejéről. (https://csodahelyek.hu/2021/01/28/erdofurdozes-interju-valko-zsuzsanna)

• Akad-e olyan hely, helyszín Magyarországon, amelyet a szíved legkedvesebbjének mondanál?

• Nagyon szeretem a Bakony erdeit és szurdokvölgyeit, Tokaj szőlőhegyeit, sok csodát láttam a szatmári és beregi régióban, kedvelem a várak misztikus hangulatát, a középkori templomromokat. Lehetetlen lenne egyetlen helyet kiemelni. Minden régióban lehet csodahelyet találni!

• Van-e olyan hely, ahova vissza-visszajársz?

• Mivel közel lakunk Pannonhalmához, oda rendszeresen járok sétálni, töltődni. Nagyon szeretem a Szent Márton-hegy energiáit és hangulatát. A szüleim a Nyírségben élnek, amikor őket meglátogatom, szinte mindig elmegyek a közeli guthi erdőbe. De vannak városok is, ahová szívesen térek vissza. Ilyen Eger, Debrecen, Tata, Veszprém vagy Szentendre.

• Hová barangolsz legközelebb?

• Nagyon várom már a korlátozások feloldását és a járványhelyzet lecsengését, ezzel gondolom nem vagyok egyedül. Mivel az elmúlt hónapokban főleg a lakóhelyemhez közel, a Dunántúlon kirándultam, jó lesz végre messzebbre is kalandozni. Szerepel a listámon Jósvafő és környéke, rég jártam Szarvason és Gyulán, no és persze vágyom külföldre is: Olaszországba, Szlovéniába és távolabbi helyekre.

• Szoktál-e olvasni? Van-e kedvenc szerződ, köteted, esetleg műfajod? Szereted-e azokat a könyveket, amelyek úti leírásokat tartalmaznak?

• Mivel magam is több úti könyv szerzője vagyok, figyelemmel kísérem a piac alakulását, és jó néhány úti könyv sorakozik a polcomon. A munkámhoz elengedhetetlen, hogy minden nap olvassak, így havonta 8-10 regényt is elolvasok attól függően, mennyire ragad magával a történet. Kedvelem a történelmi regényeket, az önéletrajzi írásokat, szívesen olvasom kortárs szerzők műveit, ugyanakkor a nagy magyar klasszikusokért is rajongok (főként a hihetetlen szókincsük miatt). Remek könyveket olvastam legutóbb Elena Ferrante és Margaret Mazzantini tollából. Most visszagondolva mindkét mű Olaszországban is játszódik. Vajon véletlen? :)

„Hepe után mindig hupa következik...” – Beszélgetés Róka Fannival

Ismerjétek meg, s fogadjátok szeretettel Fannit, első interjúalanyomat, aki egyetemistaként éli mindennapjait, népszerű weboldalt, valamint blogot vezet, s a mindenki életét átható és próbára tévő élethelyzet ellenére is tervei megvalósítására törekszik...

• Utolsó posztjaid, illetve egy beszélgetés kapcsán merült fel bennem a gondolat, hogy olyan történet rejtőzik itt a mélyben, ami sokak számára inspiráló lehet. Mostanság, főleg egy ilyen év után pedig igencsak szükség van arra, hogy az emberek mások életének történetéből erőt meríthessenek.   

Nézem a képeidet, a bejegyzéseidet és a weboldaladat, és egy gyönyörű lányt látok, szép ruhákban, tökéletes sminkkel, a szépre nyilvánvalóan komoly érzékkel. Ez az, amit a fotók először megmutatnak. De akkor hadd említsem további észrevételeimet. Egy komoly, tág érdeklődési körrel rendelkező, színes, kedves, érzelmes és céltudatos lányt is látok. S ha már ezt említettem, mi a cél 2021-re, Fanni? Ki szeretnél lenni az előttünk álló évben?

• 2021-ben szeretném Önmagamat megvalósítani, illetve az egyetemi mindennapokat, és ezáltal a külön kis életem minden percét megélni.

Mivel 2019 szeptemberében költöztem fel Budapestre, mondván „kezdődik a nagybetűs élet”, majd utána viszonylag gyorsan eltelt a pár hónap, és kialakult a jelenlegi helyzet, így nem sikerült minden tervemet véghez vinnem. 2021-ben szeretném ezeket beteljesíteni, úgy, hogy kihozom magamból a maximumot. Magamhoz, s nem másokhoz mérten.

A sok mind magánéleti, mind egyéb emberi kapcsolatokban átélt kudarc és csalódás megtanított arra, hogy értékeljem az apró sikereket, az apró fejlődést is. Mert ahogy Micimackó mondja: „Hepe után mindig hupa következik, és hupa után mindig hepe jön. És még sohasem fordult elő a világon, hogy hepe után hepe, és hupa után hupa következett volna.”

• A weboldaladnak és a blogodnak köszönhetően elmondhatjuk, hogy Te már nem csak budapesti lány, vagy herendi lány vagy, hanem az országban mindenkihez eljuttathatod a gondolataidat. De ha már szóba kerültek a városok, milyen az élet Budapesten Herend után? Beváltotta a hozzá fűzött reményeket?

• Azt hiszem az előző kérdéssel erre egy kicsit előrevetítettem a választ. Nagyon meg szerettem volna élni azokat az érzéseket, hangulatokat és mindennapi dolgokat, amik Budapesthez kapcsolhatóak. (Pláne, hogy számtalan egyetemistánál láttam ezeket, és nekem a „kisvárosi” lánynak felettébb izgalmasnak tűntek.) Ám erre a jelenlegi helyzet végett kevés lehetőségem volt.

Úgy gondolom azonban, hogy az ott töltött időszakokból kihoztam a maximumot, és imádtam ezeknek a hónapoknak minden egyes nehezebb-könnyebb pillanatát. Természetesen alig várom, hogy minden visszatérjen a rendes kerékvágásba.

• „...mindig is fontosnak tartottam, azt, hogy a blogolással egyfajta közösséget alakítsak ki, embereket hozzak össze, szólaltassak meg és inspiráljak.” Ezt a mondatot a weboldaladról a #karanténinterjúk elnevezésű cikksorozatod bevezetőjéből idéztem. A kérdésem: miért? Miért volt ez fontos számodra? És mi az, ami Téged inspirál?

• Szerintem manapság nagyon fontos az őszinteség, illetve az, hogy az emberek megértéssel és türelemmel forduljanak egymás felé. Én például nagyon nehezen éltem meg az első karantén időszakát, hiszen a mindennapjaim része a jövés-menés/rohanás.

A #karanténinterjúkhoz az ötletet az adta, hogy úgy gondoltam, más is érezhet így, és érdemes lenne legalább „online” összekovácsolni az olvasóimat és azt a közösséget, amit építgetek. Remélem, nagyon sok embernek nyújtott lelki segítséget vagy inspirációt akkoriban ez a cikksorozat.

• Elválasztható az, amit csinálsz az „influencer" kifejezéstől? Ha igen, mi az a jelző, amellyel Magadat aposztrofálnád?

•Igen, elválasztható, sőt kifejezetten nem szeretem, ha ezt a manapság divatos jelzőt ragasztják rám. Inkább bloggernek nevezném magamat, mivel nálam elég kevés a hirdetés, illetve a reklám. Emellett ragaszkodom a blogom írásához is, és az Instagram-oldalam mellett azt is fokozatosan fejlesztem.

Ha az oldalamon reklámokkal, illetve hirdetésekkel találkoztok, akkor azokat a már jóval korábban megismert cégek, termékek számára készítem. Nagyon hálás vagyok azoknak a cégeknek, akik bizalmat szavaznak a munkásságomnak, és úgy látják azonosulni tudok velük. Számomra nagyon fontos a hitelesség, így semmi olyasmit nem passzítanék bele az oldalba, ami nem illik az én témáim közé.

• Említetted nekem, milyen komoly versenytáncos múlttal rendelkezel. Beszélnél erről egy kicsit bővebben?

• Szerettem volna, hogy ez legyen hivatásom, de a dolgok nem úgy alakultak…
Mindenesetre a tánc 6 éves korom óta az életem része, így nagyon sok műfajjal ismerkedtem meg. 8 évig versenytáncoltam formációs csapatban, ami a legkedvesebb volt számomra. Ez alatt az idő alatt a csapattal és az egyesülettel számos szép eredményt sikerült elérnünk.

• Mi az, ami megadta a lendületet ahhoz, hogy megint életed aktív részévé tedd a táncot?

• Pont olyan voltam, mint 6 évesen, amikor először elkezdtem táncolni. Egy versenytáncos műsort közvetítettek a tévében október végén, és én elsírtam magamat, mondván, már sosem lesz ez a hivatásom. Anyukám meg is kérdezte, hogy nem szeretnék-e visszamenni, de én akkor még ellenkeztem, mert egy kicsit féltem a dologtól.

A táncos műsor következő adásában aztán megláttam fellépni egy olyan inspiráló profi táncost, akinek a munkásságát azóta figyelemmel is követem, s mondanom sem kell, annyira meghatározó volt számomra, hogy egyből visszacsempészte magát a szívembe a versenytánc. Ha szebben akarok fogalmazni, akkor begyógyult az a seb, amit a tánc abbahagyása okozott, s mindez történt úgy, hogy talán észre sem vettem. Új lendületet kaptam. Köszönöm, az illetőnek ezúttal is az inspirációt!

• Melyik lenne az az 5 dolog (ismét visszacsatolok a fanniroka.hu oldalra, ahol hónapról hónapra szedted össze azokat a tapasztalatokat, tanításokat, amik előrébb vittek az életben), amit a tánc elvesztése és újbóli felfedezése tanított Neked?

1. Soha ne mondd, hogy soha!

2. Mindig adj magadnak egy második esélyt!

3. Ne hagyd, hogy a félelem vezéreljen!

4. Sosincs túl késő elkezdeni azt, amit szeretsz!

5. Merj nagyot álmodni!

• Jól látom, hogy a táncon túl a rajzolással is ki tudod fejezni Magad?

• Igen, a nagymamám porcelánfestő volt, illetve régen anyukámmal is rengeteget kézműveskedtünk. Szeretek rajzolni, különösön vízfestékkel festeni, de sajnos ez a hobbi az évek múlásával idő- és energiahiány végett egyre jobban elhalványult.

Néha, ha tényleg érzem magamban a lendületet, akkor teljes szívemből összerakok egy-egy kreatív projektet, amiket az oldalamon is megtalálhattok.

• Mivel az én oldalam eddig többségében a könyvekkel foglalkozott, elmaradhatatlannak érzem a kérdést, szeretsz-e olvasni? Van-e kedvenc szerződ/könyved/novellád/regényed/versed?

• Emelt magyar fakultációs voltam a gimnáziumban, így az irodalom jócskán a mindennapjaim részévé vált. Olvasni szeretek, de bevallom, hogy arra már nem sikerül időt szakítanom. Buta kifogás, de elismerem, mert ez tényleg így van! ☹

Szeretem Vörösmarty, Aranyosi Ervin munkásságát. A kedvenc versem pedig Petőfi Sándortól a Szeptember végén című költemény. Régen rengeteg Janikovszky Évát olvastam, illetve nagy kedvencem még Ottlik Géza Iskola a határon című műve.

Ezenkívül menthetetlenül romantikus vagyok, így minden olyasmi könyv jöhet! :D

• Köszönöm az őszinteségedet, a válaszaidat, na és persze a lelkes attitűdöt, amivel az interjú ötletéhez álltál. Sok sikert (hozzá pedig inspirációt, erőt, kitartást és egészséget) kívánok Neked 2021-re (s persze azon túl is)!

Mi pedig majd igyekszünk nem elfelejteni az általad felidézett bölcs gondolatot: „Hepe után mindig hupa következik, és hupa után mindig hepe jön.”

A fotót Juszku Friderika / Love Stories Photography készítette. Szöveggondozás: @double.check.now